A közismert Omega slágerek ezúttal vegyeskórus + szimfónikus + rockzenekari összetétellel, napjainknak megfelelő hangzással, új köntösben kerülnek bemutatásra.
Az Omega Oratórium ötlete egy váratlan megkeresésnek köszönhető. A bátaszéki katolikus templom tornya életveszélyessé vált.Bontáskor találtak rá egy régi zsindely darabra, melyre a templom építésekor az egyik korabeli adományozó nevét írták rá. A bevésett Kóbor név a mai Omega-frontember, Kóbor János egyik felmenőjét örökítette meg az utókorszámára. Ekkor született meg az elhatározás egy jótékonysági koncert megrendezésére. Egy ilyen jótékonysági koncert stílusosan a templomban kell, hogy megszólaljon, lehetőleg olyan repertoárral és előadási móddal, amely egy hagyományos rock koncerttel szemben kellően igazodik a helyhez és annak szelleméhez. Így adódott az oratórium, mint forma a trilógia lezárásához. Különös nyomatékot és lendületet adott az alkotáshoz a moszkvai egyházi kitüntetés 2013 májusában. Kóbor János a Nagykereszt Érdemrendet vehette át, míg az Omega együttes tagjai: Benkő László, Debreczeni Ferenc, Mihály Tamás és Molnár György a Mihail Alekszandrovics Romanov Nagyherceg Emlékéremben részesült. Noha a trilógiát alkotó Szimfónia, Rapszódia és Oratórium látszólag a rockzenétől távoli műfajok, a szerzők az eredeti daloknak a szokásost messze meghaladó új értelmezést adtak, megtartva a rockzenei elemeket. Az új kontextusok nem öncélúak. A dalok új hangszerelésével, klasszikus zenei formákba öntésével a szándéka arra irányult, hogy az Omega együttes általlétrehozott életmű újabb zenei dimenziókban éljen tovább.

Helyszín
Kunszentmiklósi Református Templom
Kunszentmiklós, 6090, Kálvin tér 1.
Kunszentmiklós, 6090, Kálvin tér 1.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!