Concerto Color I.

Műsoron: Luciano Berio: Opus number Zoo (fúvósötös)  Charles Ives : The Unanswered Question Csalog Gábor: Nagy Cirkusz   Stravinsky : Ragtime for 11 Instruments   Stravinsky : Suite No2. for small Orchestra Luciano Berio: Folksongs*   *Közreműködik: Harcsa Veronika Vezényel: Keller András Luciano Berio: Opus number Zoo (fúvósötös)     A kísérleti hangzásesztétikák és a véletlenszerű, aleatorikus zenei fogalmazásmód olasz fenegyerekének atipikus, majdhogynem neoklasszikus hangulatú négy korai miniatűrje. Az irónia (nem utolsósorban Rhoda Levine operarendező és gyermekkönyv-író szövegének köszönhetően) jelenlévő gesztusa, valamint Stravinsky egyértelmű hatása azonban mégis félreismerhetetlenül 20. századivá teszi a művet – ráadásul a korszak legbájosabb darabjainak körébe utalva azt.                                  Ives: The Unanswered Question       Az amerikai Charles Ives egyik legnépszerűbb darabja, mely mind dramaturgiájával, mind az egymástól független tempóban megszólaló hangszercsoportok disszonanciájával messze megelőzte korát (első változata 1906-ból való). Vérbeli programzene, melyben a létezés misztikus talányának kifürkészhetetlensége (a vonósok elnyújtott frázisai), a rákérdezés kényszere (a szólótrombita inadekvát hamissága) és a mind bizonytalanabb válaszok (a tétova fafúvósok) erőtlensége egyszerre van jelen.                        Csalog Gábor: Nagy Cirkusz A Liszt-díjas zongoraművész zeneszerzői világát posztmodern kollázsként írhatnánk le, ahol is az idézetek, sűrítések, áthallások, zenei képzettársítások, kreatív újrafogalmazások és abszurd karikírozások együttesen adnak ki valami szórakoztatóan eredetit. E tételben Csalog történetesen Schubert-motívumokat variál, olykor szándékoltan „dilisen”, de mindvégig egy imponáló alkotói magabiztossággal kézben tartott struktúrán belül maradva.  Stravinsky: Ragtime for 11 Instruments   A címadás némiképp megtévesztő; Stravinsky nem a ragtime műfajában komponált ez alkalommal, inkább portrészerűen sűrített pillanatfelvételt adott a szóban forgó jazz-es muzsika stiláris jellemzőiről. Valahogy úgy, ahogyan például Chopin tette a mazurkával, amely mint tánclüktetés, szintúgy ennek köszönhetően válhatott a komolyzenei koncertpódiumok szereplőjévé. A stilizáció módszertanának lényege, hogy nem az autentikus jazz hangzását kergeti, hanem a ritmusképleteket mint struktúrákat mozgósítja. Stravinsky: Suite No 2. for Small Orchestra A neoklasszicizáló közelítés egyik első példája ez a mester életművében, visszatérés a hagyományos, letisztult struktúrákhoz, mégpedig tánczsánerek apropóján. Tulajdonképpen a pár évvel korábbi „Három könnyű darab” című sorozatát hangszerelte át zenekarra 1921-ben imígyen, annyi módosítással, illetve bővítéssel, hogy az Induló, Keringő és Polka kiegészült az „Öt könnyű zongoradarab” Galopp tételével még. A végeredmény Stravinsky munkásságának egyik legkedélyesebb ciklusa lett.  Luciano Berio: Folk songs  (Közreműködik: Harcsa Veronika) Meglepő módon a népzenei alapanyag tisztasága még egy olyan „kalapácsos komponistát” is örök ámulatra késztetett, egyszersmind átiratokra sarkallt, mint Berio – erről ő maga vallott több alkalommal. A mondhatni „világzenei” dalciklus Cathy Berberian amerikai mezzoszoprán tiszteletére íródott, és annyiban azért nem hazudtolta meg magát most sem az olasz maestro, hogy az előadó énekesnőtől ritka és virtuóz intonációs technikákat követel meg.