Bogár László, Dörner György és a Hungaro Együttes: A PÉNZFOLYÓ
A legérthetőbb, legigazabb közgazdász, a színész és a dalok
" Ha megáll a tudomány, és lássuk be, gyakran megáll mostanában, akkor jön a költészet és a zene, mert ezek azt is ki tudják fejezni, amit a tudomány soha.” (Bogár László) Zenés globalizmus-kritika a színpadon. Bogár László sztárközgazdász és Dörner György színigazgató a Hungaro Együttessel együtt lép fel. A zenekar zenélni fog. A direktor úr – zenész is, színész is – rögtönözni fog, felhasználva az együttes által kiadott Vakelit című kötetet. Bogár László prózát mond, vélhetően a háttérhatalmak titkos működéséről és a „globalogazdi” szerepéről. Az Újszínház közönsége megismerheti a zenés pénzügyi G-dúrt, melynek a G-pontja valójában Globális Gazdaságot jelent.

Helyszín
Új Színház
1061, Paulay Ede utca 35.
1061, Paulay Ede utca 35.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!