A BonBon Matiné 18 éve áll a minőségi gyerekszórakoztatás szolgálatában, ahol egyedül a színvonal a szempont. Kortárs és klasszikus értékeket kíván tolmácsolni a legfiatalabbak számára, elsősorban zenei produkciókon keresztül.
Ennek jegyében kerülnek megrendezésre a Vigadóban is műsorai, ahol a hagyományos és modern, klasszikus és kortárs zene egyaránt szerephez jut. Árnyékszínház, koncertet kísérő élő illusztráció ugyanúgy része műsoruknak, mint a szimfonikus hangszerek. Ideális bevezetés a kultúra világába! A BonBon Matiné előadásaira bérlet is váltható. Brassimum Fúvósegyüttes: Péter és a farkas Prokofjev gyerekeknek írt szimfonikus műve, a Péter és a Farkas koncertlátogató közönség több generációját indította útjára. Hasonló cél vezérli a Brassimum Fúvósegyüttest is ebben a különleges produkcióban! A Magyar Állami Operaház művészeiből alakult és mint neve is sugallja, elsősorban rézfúvósokból álló együttes előadása nemcsak arra nyújt kitűnő alkalmat, hogy a gyerekek a rézfúvós hangszerekkel ismerkedjenek meg, hanem nagyszerűen érzékelteti azt is, hogy egy-egy hangszer miként tud megjeleníteni egy-egy állatot, vagy személyt. Az egyszerű történetet és a nagyszerű muzsikát hallgatva már a legkisebbek is teljes bizonyossággal tudják megkülönböztetni a történet legfontosabb szereplőit: a madárkát, a kacsát, a macskát, Pétert, vagy éppen Nagyapó dallamait. Az előadást ráadásul Kiskovács Eszter digitálisan készített illusztrációja gazdagítja, melyet a közönség a zenehallgatással együtt élvezhet. Így a gyerekek számára még könnyebb azonosítani egy-egy szereplőt a maga hangszerével. Zenekarvezető, hangszerelés: Ambrus Károly Műsorvezető, mesélő: Lukácsházi Győző Élő illusztráció: Kiskovács Eszter

Helyszín
Pesti Vigadó
Budapest, 1051, Vigadó tér 2.
Budapest, 1051, Vigadó tér 2.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!