Akusztikus koncert. A Menetszél a Kiscsillag egyik emblematikus dala, a 10 éves zenekar első szerzeményeinek egyike.
Fontos kiindulópontja a zenekar legutóbbi, „Szeles” albumának is, de a 2016-ban elkészülő, Semmi konferencia című összefüggő zenei anyagának is ötletadó forrása. A „Menetszél” koncerten hallhatunk részleteket a készülő lemezből is, de azért főként az elmúlt 10 év négy albumának dalai lesznek terítéken.
„Szinte csak akusztikus hangszereken, sokszor a klasszikus rock-dob-hangzás elhagyásával, sok vokállal újragondolt-újraöltöztetett klasszikus Kiscsillag-slágerek, néhány eddig eltitkolt szerzemény, ráadásként vendégeink egy-egy saját dala alkotja a koncert gerincét.”

Helyszín
ÓKK-Óbudai Kulturális Központ
Budapest, 1032, San Marco utca 81.
Budapest, 1032, San Marco utca 81.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!