Dráma
Béres József, a Széchenyi–díjas kutató–feltaláló a hetvenes évek elején alkotta meg a Béres Cseppet. 1975–ben kuruzslás vádjával eljárás indult ellene. Következő évben bejelentette a szabadalmat, amely gyógyhatású készítményként került forgalomba. 2000–ben hivatalosan is gyógyszerré nyilvánították.
A drámai fordulatokban bővelkedő kortárs színmű megrendítő képet fest a Kádár–korszak bürokratikus viszonyairól, mely minden újat, egyénit, a hivatalos iránytól eltérőt gáncsolt. Béres József hűséges maradt elveihez, az akkori hatalom nyomása ellenére sem hagyta el hazáját, ragaszkodott ahhoz, hogy találmánya Magyarországon szolgálja a betegek gyógyulását. „…Egyszer csak behívattak a Központi Bizottságba Aczél elvtárshoz, aki azt mondta nekem: „Annyi pénzt adok magának, amennyit akar, amennyit kimond a száján, csak hagyja el ezt az országot, és adja át a naplóit, kutatási eredményeit annak, akit én megnevezek.” Erre azt válaszoltam: „Az én őseim itt éltek, itt haltak meg, itt gürcöltek, itt fizettek adót. Nekem nem átjáróház ez az ország. Én szeretem ezt a népet, és nem hagyom el.” (Béres József, 1999) A világhíres kutató–feltaláló halálának tizedik és a gyógyszer–szabadalom benyújtásának 40 éves jubileumán az Újszínház ezen előadással tiszteleg a Béres–életmű előtt.
Szereposztás
| BÉRES JÓZSEF, kutató | Koncz Gábor |
| BÉRES JÓZSEF, kutató | Mihályi Győző |
| ÜGYÉSZ | Vass György |
| ÁGIKA, Komlós felesége | Timkó Eszter |
| KOMLÓS SÁNDOR, felvidéki magyar költő | Szakács Tibor |
| BÖZSI MAMA, Ágika édesanyja | Tordai Teri |
| SZEMCSÁK JÁNOS, Béres gyerekkori barátja | Csurka László |
| KAPONYÁS BÁCSI, raktáros | Nagy Zoltán |
| KATALIN, Béres felesége | Esztergályos Cecília |
| SZÚRÓ, Béres munkahelyi felettese | Mihályi Győző |
| SZÚRÓ, Béres munkahelyi felettese | Tóth Tamás |
| SIMON, Béres asszisztense | Jánosi Dávid |
| HAVAS, az MSZMP vidéki kádere | Ifj. Jászai László |
| DONGÓ, az MSZMP vidéki kádere | Almási Sándor |
| VÁNCSA, a Csehszlovák Kommunista Párt kádere | Csernák János |
| RÓZSA, minisztériumi munkatárs | Bordán Irén |
| MACSALI DOKTORNŐ | Brunner Márta |
| HAGARA PROFESSZOR | Báhner Péter |
| RENDŐR | Darányi Ádám |
| RENDŐR | Hajdu Ádám |
| TÁNCOSNŐ | Szelőczey Dóra |
Stáblista
| Rendező | Kerényi Imre |
| Díszlet, jelmez | Húros Annamária Dóra |
| Koreográfia | Román Sándor |
| Rendező asszisztens | Szelőczey Dóra |
| Ügyelő | Báhner Péter |
Helyszín
Budapest, 1061, Paulay Ede utca 35.