Kurtág szerint „egész életünk nem más, mint egyetlen zarándoklat, hogy visszaszerezzük a bennünk elveszett gyermeket.” Az az elfogulatlan érdeklődés, teljes nyitottság és lángoló szeretet, amellyel a zenetörténeti múlt egy-egy alkotója iránt él benne, arra utal, hogy sikerült megtalálnia magában ezt a gyermeket.

Ebből adódik, hogy a kortárs zeneszerzők közül talán Kurtág viszonya a legproblémamentesebb a zenetörténeti hagyományhoz. Fölényesen, enciklopédikus teljességgel ismeri a zeneirodalmat. A kamarazenei repertoárt évtizedeken keresztül tanította. Mégsem kell félnie, hogy csupán utánzóvá válik: kompozícióinak számos pillanata a zenetörténeti múlt számára legkedvesebb pillanatait visszhangozza, de félreismerhetetlenül egyéni és közvetlen módon. Hasonló a viszonya a magyar és a román népzenéhez is.  Zenei gondolkodását meghatározzák a népzenei tapasztalatok (egyes tételei számtalan változatban léteznek, mint a népdalok), Kurtág nem akarja tudatosan folytatni Bartók és Kodály magyar hangját, de nem is menekül e hatástól. Így őrizheti zenéje a mai napig - minden ideológiától mentesen - a magyar és közép-európai folklór lenyomatát. Műsor: Magyar pályatársak művei: Szőllősy András: Elégia
Vidovszky László: Promenade
Jeney Zoltán: Herakleitoszi töredékek
Ligeti György: Csellóverseny Közreműködik: Rohmann Ditta - cselló
UMZE Kamaraegyüttes
vezényel: Rácz Zoltán