Dumaszínház est
Dombóvári István: Falun született. Kisbabának olyan csúnya volt, hogy a szülei sokáig tanakodtak azon, hogy a gyerek helyett a nála sokkal jobban kinéző méhlepényt kellene hazavinni. Sokak szerint a mai napig nem lehet pontosan tudni hogyan is döntöttek végül a szülők. Ránézésre nem lehet megállapítani. Alacsony. Sokáig azt hitte, hogy ez az állapot változhat. Még egy OKJ-s Legyünk magasabbak tanfolyamot is elvégzett, de olyan magasan volt a tábla, hogy nem látta, így megbukott a vizsgán. Amorf. Hét évente testsúlyának felét leadja, majd újra felszedi. Ezzel mintegy híven demonstrálja a hét bő és a hét szűk esztendőt, amely már-már biblikus metafora. A szereplés számára terápia. Élvezi, hogy bámulhatja a nőket, akik az előadás alatt a zárt ajtók miatt nem tudnak tőle elmenekülni. Humora nehezen behatárolható, valahol a ne már és az inkább hagyd abba irányzatokat képviseli. Még nem olyan okos, hogy felérje ésszel, hogy mennyire buta. Valóra szeretné váltani az álmát. A forintját pedig euróra. Duma Swing: Gitár, nyakkendő és a szving ötven árnyalata. Becsomagolva stand-up zsemlék közé. Ez a Duma Swing, vagyis Kovács András Péter (KAP), Janklovics Péter és Illés Ferenc jazz-up comedy estje. „Ez egy zenés, improvizatív stand-up előadás. A legelképesztőbb élethelyzeteket jelenítjük meg, ahol az emberek zenével találkoznak. Céges bulikat, fesztiválokat, lagzikat veszünk górcső alá, lesz jazz zenész-képző, szerenád tetszőleges hölgynek, tetszőleges témában, de a finálé dalt is ott fogjuk kitalálni, miközben sok olyan sztori hangzik el, amik zenei tanulmányainkat, pályafutásunkat színezték.” – foglalta össze az est házi-, és ötletgazdája, KAP – „A szving egy populárisabb válfaja a jazznek, ami a más zenei beállítottságú embereket is elsodorja. Abban bízunk, hogy nem csak a rekeszizmok fognak másnapra bedurranni, hanem a vádlik is, mert a nézők a lábukkal verik majd a taktust. „Janklovics Péter hihetetlenül vibráló, pezsgő ember, én írom az ötleteket, a dalokat, Feri pedig profi zenész. Az est hármunknak az egysége, kiegészítjük egymást.

Stáblista
| Dombóvári István | |
| Janklovics Péter | |
| Kovács András Péter | |
| Illés Ferenc |
Helyszín
Dumaszínház
Nyíregyháza, 4400, Szabadság tér 9.
Nyíregyháza, 4400, Szabadság tér 9.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!