A ’Virtuózok viadala’ című hangversenysorozat valamennyi részében, a zenészek egy hangszert állítanak a középpontba, melyen az ifjú tehetségek összemérik virtuozitásukat egy meglepetés vendéggel, a közönség mérlegelésére bízva a választást.
A hangversenyek folyamán, a Virtuózok fantasztikus tehetségei egy egyedi, eddig sehol nem látott formában mutatják be a közönségnek, hogy a klasszikus zene is lehet izgalmas, szórakoztató, látványos és trendi. Május 21-én-én a hárfavirtuózoké a főszerep. Fellépnek többek között a Demeniv család zseniális harmonikaművészei: Demeniv Mihály, Demeniv Igor és Demeniv Oksana A koncert időpontja: 2016. május 21. szombat 18:30 Demeniv Igor, Demeniv Oksana és Demeniv Mihály 2002-ben érkeztek Magyarországra. Idetelepülésük után azonnal tejes aktivitással kapcsolódták az ország művészeti életébe. Minőségi munkájuk eredményei már az első itt töltött években megmutatkoztak. Növendékeik rendszeresen díjazottjai lettek a megyei, országos és nemzetközi harmonika fesztiváloknak, versenyeknek. Növendékeik mellett Igor és Oksana rendszeres szereplői lettek a város, megyei és országos művészeti rendezvényeinek is.
Demeniv Mihály
Ukrajnában született 1991-ben, harmonika művész-tanár házaspár gyermekeként. A család 2002-ben a Tatabányai Zeneiskola hívására költözött Magyarországra. Négyévesen megkapta első gyerek-hangszerét, 2011-ben pedig felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre, ahol jelenleg a mesterképzést végzi. Hazai és nemzetközi versenyeken nívós helyezéseket ért el. 2014-ben a közmédia képernyőjén futott Virtuózok című tehetségkutató műsor döntőse és különdíjasa lett. Demeniv Igor
Tanulmányait Oroszországban kezdte, majd a Novorosszijszki Zeneművészeti Szakközépiskolát követően a Rosztovi Zeneművészeti Főiskolán diplomázott harmonikaművész, tanár, karmester szakon. Több alkalommal részt vett országos és nemzetközi versenyeken, amelyeken nívós helyezéseket ért el.

Stáblista
| Harmonikaművész | Demeniv Mihály |
| Harmonikaművész | Demeniv Igor |
Helyszín
Várkert Bazár
Budapest, 1013, Ybl Miklós tér 2-6.
Budapest, 1013, Ybl Miklós tér 2-6.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!