A TRIAD 2013-ban alakult a fiatal magyar jazzmuzsikus generáció három meghatározó személyiségének együttműködéseként. Az elmúlt két évben a zenekarvezető jó néhány darabja született a trióra komponálva.
A gondosan kimunkált részek mellett igen fontos szerep jut a közös improvizációknak, illetve a megszokottól eltérő hangszínek és együtthangzások keresésének. Zenéjük egy időben merít a jelenből és a közép-kelet-európai zenei tradíciókból. Ehhez a hangzáshoz hívta meg a zenekar a kortárs jazz egyik leginvenciózusabb muzsikusát Lionel Loueke személyében, hogy részt vegyen készülő albumuk felvételeiben. A magyar szaxofonos és a benini születésű, Amerikában élő gitáros ismeretsége még a bostoni Berklee College of Musicban közösen töltött időkre datálódik. Loueke aztán Herbie Hancock zenekarának gitárosaként keltett komoly feltűnést, a csapat 2006. júliusi margitszigeti koncertjén a hazai közönség is meggyőződhetett tehetségéről, kivételes muzikalitásáról. Berklee-s társaival, Németh Ferenc dobossal és Massimo Biolcati bőgőssel alkotott Gilfema triójával a MOL Jazz Fesztivál Budapest 2007 fergeteges sikerű záró koncertjét adták a MÜPA Fesztivál színházában. Bacsó ekkortájt alakított kvartettjében is Németh Ferenc dobolt, így a kapcsolat a gitáros és a szaxofonos között közvetve és közvetlenül is folyamatos volt. Bacsó kvartettjének 2012-es, a BMC Records gondozásában megjelent Nocturne című albumához Loueke írt elragadtatott hangú ajánlót, köszönetet mondva mindnyájuknak a kitűnő muzsikáért. Bacsó Kristóf szerzeményeinek találkozása Lionel Loueke afrikai népzenéből táplálkozó stílusával izgalmas estét és egy közeljövőben megjelenő kitűnő lemezt ígér a hallgatók számára. Közreműködik: Bacsó Kristóf - szaxofon
Oláh Tzumo Árpád - billentyűs hangszerek
Juhász Márton - dob Lionel Loueke - gitár kristofbacso.com
lionelloueke.com "Kérjük Önöket, hogy az Opus Jazz Clubba váltott jegy mellé ne felejtsenek el asztalt foglalni! Asztalt jeggyel, internetes jegyváltás esetén utalványazonosítóval rendelkező vendégeinknek tudunk foglalni. Közvetlenül koncertkezdés előtt történő jegyvásárlásnál vendégeink a meglévő asztalokat érkezési sorrendben foglalhatják el. Tel: (+36 1) 216 7894."

Stáblista
| Zenész | Bacsó Kristóf |
Helyszín
Budapest Music Center
Budapest, 1093, Mátyás u. 8.
Budapest, 1093, Mátyás u. 8.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!