Mindannyian ismerünk olyan csupa szív, önfeláldozó és lehetetlent nem ismerő embereket, akik egy tank lendületével száguldanak végig az életükön... és másokéin.
Ljudmila Ulickaja nyolcvanas évek végén készült színművében az igazi jiddise máménak "állít szobrot", aki lelépve talapzatáról, ezúttal színházi varrónőként jelenik meg. Legfőbb célja, hogy imádott fiának megfelelő származású menyasszonyt keressen. És úgy tűnik, meg is találja. Reményeinek beteljesülését csupán egy dolog veszélyezteti: maga az Élet.
Szeretettel és emberséggel, könnyekkel és humorral szőtt moszkvai történet ez, amelyben odaadó anyák és szófogadó fiúk, menyasszonyjelöltek és kiszemelt vőlegények egyaránt magukra ismerhetnek. Az előadás Ljudmila Ulickaja engedélyével és az ELKOST Literary Agency és a Hofra Kft. közvetítésével jött létre

Szereposztás
| ESZTER LVOVNA | Kútvölgyi Erzsébet |
| JELIZAVETA JAKOVLEVNA | Balog Judit |
| SZONYECSKA | Erdélyi Timea |
| VITYA | Mészáros András |
Stáblista
| Rendező | Bagó Bertalan |
| Fordító | Morcsányi Géza |
| Díszlet | Enyvvári Péter |
| Jelmez | Sántha Borcsa |
| Zene | Dobri Dániel |
Helyszín
Rózsavölgyi Szalon
Budapest, 1052, Szervita tér 5.
Budapest, 1052, Szervita tér 5.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!