Lehet-e ötvözni a barokk kamarazene érzékeny interakcióját, a mai fülnek gyakran szokatlan középkori zenei gyakorlatot és a magyar népi hangszerek rusztikusnak tűnő hangzásvilágát?
Számos népzenei formáció adott már pozitív választ e kérdésre, közülük két kiemelkedő csoport – egy duó és egy trió – lesz az Akusztikus, autentikus sorozat vendége. Istvánfi Balázs és Németh András duójukat a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékén alapították 2010-ben, ahol zenei tanulmányaikat folytatták. Hangszereiken kezdettől fogva egyfajta „progresszív burdon-zenei hangzás” megvalósítására törekednek. A tekerőre és a dudára jellemző, a középkori zenei gondolkodásban gyökerező, állandóan hallható alaphang a két művész számára nem jelent korlátot. Sokkal inkább zenei háttérként szolgál a tökéletesre csiszolt összjáték keretében megszólaló, végtelenül precíz dallamcsipkék állandó újraalkotásához. Repertoárjuk a hagyományos népzenén kívül népzenei átdolgozásokat, historikus és kortárs műveket, valamint saját szerzeményeket is tartalmaz. A Mentés Másként Trió tagjai 2005 óta zenélnek együtt, és elsősorban magyar népzenét játszanak. Előadásaikat áthatja az alkotó kísérletezés, amely a népi éneklés és táncmuzsika mély ismeretéből táplálkozik. A trió tagjai gyűjtőként, előadóként és zenetanárként tanulmányozták több magyarlakta vidék, különösen a moldvai csángó magyarok zenei hagyományait. A színpad elkerülhetetlenül új megvilágításba helyezi az eredeti funkcióit hátrahagyott népzenét. A trió ennek tudatában úgy keres új utakat, hogy közben ragaszkodnak a hagyományos ének–hegedű–koboz hangszertársuláshoz, a magyar népzene legszebb dallamait pedig nem kötik stílusidegen ritmusok, zenei divatirányzatok béklyójába. Koncertjeiken a népdalok és népi táncdallamok mellett énekelt versek és történeti énekek is megszólalnak. Kiemelkedő eredményük, hogy a trió prímása, Lipták Dániel kapta az első Halmos Béla-díjat tavaly a Zeneakadémián. Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont Istvánfi Balázs (duda), Németh András (tekerő) Mentés Másként Trió: Ivánovics Tünde (ének), Fábri Géza (pengetős hangszerek), Lipták Dániel (hegedű)

Helyszín
Zeneakadémia
Budapest, 1061, Liszt Ferenc tér 8.
Budapest, 1061, Liszt Ferenc tér 8.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!