A trombitás Dave Douglas és a zongorista Uri Caine zenei stílusának behatárolásához a szokásosnál több jelzőre van szükség, ezzel együtt duójuk az egyik legevidensebb együttműködésnek tekinthető a modern kori jazzben.
Mindketten hangszerük lenyűgözően virtuóz megszólaltatói, akik zeneszerzőként is évtizedek óta jelentős szereplői az amerikai keleti parti jazzéletnek. Az avantgárd jazz, a modern creative kifejezéssel illetett irányzat, a post-bop éppúgy meghatározta törekvéseiket, mint a – főként 20. századi – klasszikus zene és a zsidó zenei hagyományok. Bár Caine már az ezredforduló óta tagja Douglas zenekarának, és számos közös lemezfelvételen bemutatták összehangoltságukat, a 2014-es Present Joys volt az első duóalbumuk, amellyel máris széles körben váltottak ki lelkesedést hallgatóságuk és zsebeltek be elismeréseket a szakma körében. Ezen a felvételen elsősorban az 1700-as években, az Amerika déli területein keletkezett, protestáns himnuszok és az amerikai folkdalok elemeit egyesítő Sacred Harp daloskönyvből válogattak zenei alapanyagot, de természetesen saját szerzeményeik is megtalálhatók a lírai hangvételű, intim megszólalásokat tartalmazó, mégis kísérletező kedvet mutató albumon. A Zeneakadémián hasonló kalandokba fog bocsátkozni a két kiváló improvizatőr.
Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
Helyszín
ZeneakadémiaBudapest, 1061, Liszt Ferenc tér 8.
Ne használj papírt, ha nem szükséges! Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be. Köszönjük!
Vélemények
Írj véleményt