Az iskolások között vannak matekosok, vannak magyarosok, vannak „föcisek” vagy éppen „törisek”. A különféle szubkultúrák persze nincsenek zárva egymás előtt, s különösen szabad köztük az átjárás, ha a zenéről van szó.
Hiszen a zenének mindenhez van kapcsolódási pontja: a matematikáról éppúgy sok mindent elárul, mint az irodalomról, a földrajzról vagy akár a sportról. A Zeneakadémia ifjúsági programsorozata, vagyis a Liszt-kukacok Akadémiája keretében megvalósuló négy kistermi koncert az utóbbi négy területre merészkedik ki, második alkalommal azt a kérdést járva körül, hogy miként kapcsolódik egymáshoz képzőművészet és zene. Lehet rajzolni a zenével? Hallhatóvá tehető, amit látunk? Miként hatottak a nagy festők a nagy zeneszerzőkre? Meg lehet-e zenésíteni az optikai csalódást? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ a felső tagozatos általános iskolásoknak meghirdetett koncert, amelynek közreműködője a Junior Príma-díjas zongoraművész, Lajkó István lesz, a mesélő szerepét pedig a Zeneakadémián nemrégiben végzett Weiszburg Zsuzsanna ölti magára. (A koncert a két évvel ezelőtti, azonos című hangverseny ismétlése.)
Műsor: W. A. Mozart: A-dúr menüett (K. deest 12)
Rahmanyinov: Variációk egy Chopin-témára, op. 22 (részlet)
Ligeti: A bűvészinas
Debussy: Megtalált etüd
Kurtág György: Játékok (részletek)
John Cage: 4'33' – 1. tétel Közreműködik: Lajkó István (zongora) Mesél: Weiszburg Zsuzsanna

Stáblista
| Zongoraművész | Lajkó István |
Helyszín
Zeneakadémia
Budapest, 1061, Liszt Ferenc tér 8.
Budapest, 1061, Liszt Ferenc tér 8.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!