Az iskolások között vannak matekosok, vannak magyarosok, vannak „föcisek” vagy éppen „törisek”. A különféle szubkultúrák persze nincsenek zárva egymás előtt, s különösen szabad köztük az átjárás, ha a zenéről van szó.
Hiszen a zenének mindenhez van kapcsolódási pontja: a matematikáról éppúgy sok mindent elárul, mint az irodalomról, a földrajzról vagy akár a sportról. A Zeneakadémia ifjúsági programsorozata, vagyis a Liszt-kukacok Akadémiája keretében megvalósuló négy kistermi koncert az utóbbi négy területre merészkedik ki, utolsó alkalommal zene és irodalom kapcsolatának mibenlétét vizsgálva. Mi történik egy verssel, ha megzenésítik? Kell-e jó vers a jó dalhoz, avagy a jó verset tönkreteszi a jó dallam? Hogyan lehet a zenében irodalmi módon gondolkozni? A zene poétáinak korából, a 19. századból származó dalok és zongoraművek segítségével ezekre a kérdésekre keresi a választ a felső tagozatos általános iskolásoknak meghirdetett koncert, amelynek két előadója, Darázs Renáta és Kiss Péter összeszokott kamarapartnerek, mi több, az intellektuális muzsikusok táborába tartoznak. (A koncert a két évvel ezelőtti, azonos című hangverseny ismétlése.)
Műsor: Debussy: Holdfény (L. 75/3)
Fauré: Holdfény (Menüett), op. 46/2
Debussy: Holdfény (L. 86/3)
Schubert: A vándor éji dala I. (D. 224)
Wolf: A vándor éji dala I.
Liszt: A vándor éji dala I.
Liszt: 123. Petrarca-szonett Közreműködik: Darázs Renáta (szoprán); Kiss Péter (zongora) Mesél: Fazekas Gergely

Stáblista
| Mesélő | Fazekas Gergely |
Helyszín
Zeneakadémia
Budapest, 1061, Liszt Ferenc tér 8.
Budapest, 1061, Liszt Ferenc tér 8.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!