A Kecskemét City Balett előadása
A SŐT7 (Sissi Ősz Tánchét) programja
Az előadást Radnóti Miklós Erőltetett menet és a Hetedik ekloga című verse ihlette. Háború. Harc. Küzdés. Küzdelem. Mindennapi küzdelem…. Mi lesz a sorsunk ebben az embertelen világban? A szép természetben ott az embertelenség. A megsemmisülés pillanatáig új levelet hajtó, erős tölgyként kell élnünk. A világ rendje felborult, az igazi, örök értékek már nem igazak többé. Hogyan lehet és kell mégis megőrizni az örök értékeket, hogy azok valóban örökké élhessenek? Mik a járható utak? Vadmacskaként, örökké éberen, félve surranva, és mindig ugrásra készen, ha ellenség támad. Vagy féregként, az emberi önbecsülést eldobva, behódolni az ördögnek. Szétbombázott otthonok és a béke nyugalma helyett a mindent behálózó félelem….pusztulás víziója tárul elénk. A közös motívum a tárgyi és szellemi értékek pusztulása. Az emberi belső vívódás, ellentétes érzéseink, gondolataink küzdelme. Az ember az élet idilli vágya és reménye mellett rakja le voksát, és az elveszett béke emlékképeibe kapaszkodunk. Ezekből a képzeletbeli emlékezésekből merítjük végső erőinket. Az életért vállalni kell a küzdelmet! Haláltudat és élni akarás. Nem marad más, mint a harc és remény…. Előadók: Domán Dalma, Szőllősi Krisztina, Matkovics Norbert, Földesi Milán, Szóka Roland Látvány: Minorics Krisztián, Feledi János Fény: Katonka Zoltán Kecskemét City Balett művészeti vezető: Barta Dóra Harangozó díjas Érdemes művész Rendező-koreográfus: Feledi János, Fülöp Viktor ösztöndíjas 2013 szeptemberében alakult meg a kecskeméti színház tánctagozata, a Kecskemét City Balett. A táncegyüttes vezetője Barta Dóra Harangozó- és Imre Zoltán-díjas táncművész, érdemes művész, 2001 és 2007 között a Szegedi Kortárs Balett vezető táncosa, mellette az Egri Fesztivál Balettet vezette, 2009-től a Badora Dance Company-t, 2009 és 2011 között pedig az egri Gárdonyi Géza Színház tánctagozatát irányította. 2011 óta a Magyar Táncművészeti Főiskola tanára. Sissi Őszi Tánchét (SŐT7) Negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Bethlen Téri Színházban a kerület névadója, Erzsébet királyné – népszerű nevén Sissi – neve napja köré a hétnapos, hét előadásból álló táncfesztivál a hetedik kerületben. Az idei fesztivál ismét a vidéki táncműhelyeket – kecskeméti, egri, miskolci, nyíregyházi, budakalászi - állítja fókuszba. Fellép a házigazda Közép-Európa Táncszínház is, valamint díszvendégként a VII. kerületi kulturális életet meghatározó Bihari János Táncegyüttes. www.facebook.hu/bethlenszinhaz www.bethlenszinhaz.hu www.facebook.com/kecskemetcitybalett

Stáblista
| Koreográfia | Feledi János |
Helyszín
Bethlen Téri Színház
Budapest, 1071, Bethlen tér 3.
Budapest, 1071, Bethlen tér 3.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!