1 Válassz előadást

2 Válassz jegyeket

3 Add meg az adataid

4 Fizess online
 Töltjük rögvest!
MI LESZ VELED, EMBERKE?
Ódry Színpad - Padlás
Ezt az előadást még nem értekelték elegen, az előadóhely többi programjának átlaga:
8.6 / 10
2045 értékelésből
Erre az előadásra ma nincsenek félárú jegyeink, nézd meg az aktuális darabokat a   Főoldalon!
Mi lesz veled, emberke? Hans Fallada "Kleiner Mann – was nun?" című regénye alapján írta Hilda Hellwig fordította: Kúnos László Bemutató: 2015. 11. 08.

A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem III. éves színészhallgatóinak vendégjátéka. A kolozsvári színészhallgatók előadása az ismert 20. századi regényíró, Hans Fallada leghíresebb művét veszi alapul. A Mi lesz veled, emberke? a mindenkori kisember története – noha több, mint 80 éve íródott a regény, a benne megfogalmazott problémák (a mindennapi túlélés, az életüket éppen összekötő, gyermeket váró fiatal pár megpróbáltatásai, a hol abszurd, hol komikus, hol pedig megalázó élethelyzetek) igencsak jellemzőek a mi korunkra is. Sőt, elmondható, hogy az, ami 80 évvel ezelőtt még csak rémlátomás volt, mára mindennapjaink szerves része lett. Az előadás nem próbál historizálni, nem az 1930-as évek Németországát idézzük fel (noha az átkötésekben szereplő dalok mind ugyanazon évek termése, amelyekben az eredeti történet játszódik). Elsősorban a történet általánosságát emeljük ki: a fiatal pár akár ma is ugyanazokon a buktatókon, csapdákon és viszontagságokon evickélve keresi a boldogságot, mint régen. A gyermek megszületésén kívül az egymás iránti szeretet az, amely segít a túlélésben. Az előadás a Kolozsvár 2015 Egyesület, az Igen,tessék! mozgalom a Babeș - Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Kar, a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem, az Ódry Színpad, a Mathias Corvinus Collegium együttműködésével a Bethlen Gábor Alap támogatásával jön létre, a Kolozsvár 2015 Európa Ifjúsági Főváros Budapest Központjának programsorozataként.    Szereplők: Johannes Pinneberg  - Fekete Róbert Emma Mörschel - Fekete Ágnes Mörschelné, Marie Kleinholz - Kecskés Anna Mörschel, Kessler eladó - Domokos Szabolcs Karl Mörschel, Heilbutt eladó- Kakucsi Áron Özvegy Scharrenhöferné, Vásárlófeleség - Ötvös Kinga Lauterbach könyvelő, Vásárló - Bondár Tibor Schulz könyvelő, Színész - Veres Lehel Kleinholz kereskedő, Jachmann - Deák Zoltán Kube, Spanfuss üzletvezető- Buchmann Wilhelm Mia Pinneberg - Lanstyák Ildikó Zenei tanácsadó: Incze Gergely Katalin Műszaki munkatárs: Almási Attila Irányító tanár: Szilágyi-Palkó Csaba Az előadás hossza: 2 óra 20 perc, egy szünettel.

Helyszín

Ódry Színpad
Budapest, 1088, Vas u. 2/c.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges! Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be. Köszönjük!