1 Válassz előadást

2 Válassz jegyeket

3 Add meg az adataid

4 Fizess online
 Töltjük rögvest!
PATRICK SÜSKIND: A NAGYBŐGŐ - FÜGE PRODUKCIÓ
Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház - Jurányi Kamaraterem.
7.8 / 10
8 értékelésből
Erre az előadásra ma nincsenek félárú jegyeink, nézd meg az aktuális darabokat a   Főoldalon!
A FÜGE november 13-án mutatja be Patrick Süskind A nagybőgő című monodrámáját Klem Viktorral a főszerepben.

A magyar közönség Darvas Iván legendás alakításán keresztül ismerheti a német író 1981-es darabját, amit ez az előadás most új alapokra készül helyezni.

Ahogy Klem Viktor elmondta: “Az eredeti mű főhőse pont kétszer olyan idős mint most jómagam. Viszont a kérdések és problémák melyeket hősünk feszeget, éppúgy érintenek egy mai fiatalembert, mint egy nyugdíj előtt álló tapasztalt muzsikust…”

A nagybőgő egy közvetlen beszélgetés a zenész és a néző között. A nagybőgős őszintén vall az életéről, szerelméről, a zenéhez, társadalomhoz fűződő viszonyáról, gyengeségeiről, vagy éppen játszik a hangszerén.

Klem Viktor a következőképpen foglalta össze, miről szól számára A nagybőgő:

“Választott eszközünk, mellyel alkotni és életben maradni kívánunk, hozott képességeink avagy tehetségünk, s a kialakított életterünk, melyben szabadságunk lehetőségét reméltük: saját börtönünkké válhat. Ennek felismerése és megélése, s a mindezen való továbblépés állandó problémánk, nem életkori sajátosság. A nagybőgős ismeri saját határait, elfogadta a neki jutott szerepet, de megőrzi a vágyát, miszerint egyszer nagyot ordít a zenekari árokban s akkor, ha csak egyetlen másodpercre is, végre mindenki egyedül őrá figyel majd.”

Az előadás számára Indali Klára fordítását felhasználva Ivanyos Ambrus készített friss, mai hangon megszólaló szöveget.

“Mert a zene emberi dolog. Mindig lesz zene, mindenütt. Keleten, nyguaton, délen, még északon is. Afrikában, Skandináviában, Brazíliában, mindenütt. Mert a zene metafizikai jelenség. Azaz a puszta fizikai léten túl, amögött is létező valami. A zene örök.”

Patrick Süskind: A nagybőgő (részlet)

Plakát: Haragos Péter

Szereposztás

Játssza Klem Viktor

Stáblista

Rendező Klem Viktor
Indali Klára fordítását felhasználva, a szövegkönyvet készítette Ivanyos Ambrus
Nagybőgő "coach Lombos Pál
Díszlet Horgas Péter
Jelmez Szlávik Juli
Fény Mervel Miklós
Rendező asszisztens Magócs Milán
Produkciós vezető Zágoni Nóra
Munkatárs Kovács Ádám
Munkatárs Radnai Márk

Helyszín

Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház
Budapest, 1027, Jurányi u. 1.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges! Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be. Köszönjük!