A Csík zenekar 20 éve meghatározó szereplője Magyarország népzenei életének.
Rengeteg koncert, táncház és jó néhány sikeres zenei album tette népszerűvé nemcsak a zenekart, de a magyar népzenét is - hazánkban és külföldön egyaránt. Az eltelt két évtized alatt több rangos zenei díjjal jutalmazták a kecskeméti formációt. Munkájuk legnagyobb elismerését jelzi a Fonogram-díj, melyet 2007 év elején érdemeltek ki legutóbbi, azóta aranylemezként számon tartott 'Senki nem ért semmit' című albumért világzene kategóriában. A zenekar 1992-ben a Kiváló Művészeti Együttes díját kapta. A Sydneyben rendezett 2000. évi nyári olimpiai játékok kulturális rendezvényein több más neves előadóművésszel együtt képviselték hazánkat és a magyar népzenét. A zenekar immáron több mint 20 éve tart rendszeresen magyar táncházakat. Házigazdaként neves népművészeket, zenészeket fogadnak itt, de tehetséges fiatal szólisták, táncosok és táncházi zenekarok számára is fellépési lehetőséget biztosítanak. A zenekar koncertműsorában elsősorban magyarországi és erdélyi magyar népdalok illetve táncmuzsikák hallhatók, de román táncdallamok is szerepelnek. A zenekarral számos tévé- és rádiófelvétel készült. Eddig két műsoros kazettájuk és hat CD-jük jelent meg Boldog szomorú dal, Tiszta szívvel, A kor falára, Be sok eső, be sok sár, Senki nem ért semmit és a legújabb kiadványuk Ez a vonat ha elindult, hadd menjen... címmel. Reméljük, műsoraink és kiadványaink örömére szolgál minden eddigi és jövőbeli közönségünk számára. A lemezekről bővebb információkat ide kattintva olvashat, illetve ide kattintva tölthet le zenei demókat is! A zenekar tagjai:
Makó Péter - fúvós, Majorosi Marianna - ének, Barcza Zsolt - cimbalom / harmonika, Bartók József - bőgő,
Csík János - hegedű, Szabó Attila - hegedű, Kunos Tamás - brácsa

Helyszín
Szegedi Nemzeti Színház
Szeged, 6720, Vaszy Viktor tér 1.
Szeged, 6720, Vaszy Viktor tér 1.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!