A Szentendrei Teátrum és az Orlai Produkciós Iroda közös produkciója.
A Szentendrei Teátrum és az Orlai Produkciós Iroda közös produkciója. Visszatértek a búvármadarak az Aranytóra, és velük megérkezik Norman Thayer nyugalmazott egyetemi tanár és felesége, Ethel is, akik fiatal koruk óta minden nyarat itt töltöttek. Morognak, ugratják, de pont ugyanúgy szeretik egymást, mint a kezdet kezdetén - vagyis kezdődik a szokott, boldog nyaralás.
Az idei mégis más, mint az eddigiek: régi, hűséges bútorok és használati tárgyak mellett sok mást is rendbe kell tenniük maguk körül. Mert a lányuk nem véletlenül nem járt náluk már évek óta. És amikor megérkezik, meglepetés-vendéget is hoz magával...
A humorral átszőtt, mélyen emberi történetet filmen Henry Fonda és Katharine Hepburn, magyar színpadon Mensáros László és Tolnay Klári tette emlékezetessé.

Szereposztás
Színész | Vári Éva |
Színész | Benedek Miklós |
Színész | Bertalan Ágnes |
Színész | Vasvári Csaba |
Színész | Bábel Vilmos |
Színész | Szekeres Máté |
Stáblista
Producer | Orlai Tibor |
Rendező asszisztens | Jánoska Zsuzsa |
Grafika | Csáfordi László |
Díszlet | Csanádi Judit |
Jelmez | Tordai Hajnal |
Helyszín
Szegedi Nemzeti Színház
Szeged, 6720, Vaszy Viktor tér 1.
Szeged, 6720, Vaszy Viktor tér 1.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!