A Buda-környéki Látássérültek Közhasznú Egyesülete (BULÁKE) idén épp 10. éve segíti a térség látássérültjeit önmaguk, élethelyzetük elfogadásában, valamint helyük megtalálásában a társadalomban – ami nem könnyű egy látókra kitalált világban.
Teszik mindezt egyénre szabott segítségnyújtással, közös programokkal és védett foglalkoztatásuk megteremtésével, fenntartásával. Céljaihoz az Egyesület idén elnyerte az utóbbi évek egyik legeredetibb, legérdekesebb és legprofibb zenei vállalkozása, a Budapest Bár zenekar és vendégművészei támogatását is. A művészek felkérésükre koncertnaptárukba iktatták Budaörsöt, ahol – a Fehér Bot világnapjához kapcsolódva, s egyben a 10 éves jubileum ünnepi eseményeként – 2015. október 17-én fognak fellépni karitatív jelleggel. A rendezvény bevétele a buda-környéki látássérülteket segítő BULÁKE tevékenységét fogja támogatni.

Helyszín
Budaörsi Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand
Budaörs, 2040, Hársfa u. 6.
Budaörs, 2040, Hársfa u. 6.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!