Részletek Darvasi László A könnymutatványosok legendája című művéből. V. éves színművészhallgató rendezése, mely mindössze két alkalommal lesz látható az Ódry Színpadon!
Idén 150 éves a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem. Miquèu Montanaro és a Vents d'Est 1997-es Ballade pour une mer qui chante vol. 3. című zenei albumát dolgozzuk fel az egyetem Ódry Színpadán, témánk pedig a nagy karnevál, az élet, annak minden szépségével, fájdalmával, humorával és kegyetlenségével. Nem véletlenül választottuk alapul ezt a zenét – nagyon komplex, földrészeket és kultúrákat kapcsol össze. Aki hallgatja, érzi, hogy milyen sokszínűek vagyunk, mennyire különbözőek, és mégis mennyi közös van bennünk, mennyi esendőség, erő és gyöngédség, szerelem, függetlenül attól, hogy hol születtünk, hol élünk, milyen nyelvet beszélünk. Szereplők: Böröndi Bence, Dóra Béla, Friedenthal Zoltán, Jéger Zsombor, Jordán Adél, Kókai Tünde, Murányi Márta, Novkov Máté, Patkós Márton, Pelsőczy Réka, Szathmáry Judit, Szűcs Nelli valamint Kákonyi Árpád és a Forgatag zenekar Zene: Miquèu Montanaro és a Vents d’Est: Ballade pour une mer qui chante vol.3
Szöveg: részletek Darvasi László A könnymutatványosok legendája című művéből
Zenei vezető: Kákonyi Árpád
Koreográfus: Fejes Kitty
Látványtervező: Mocsár Zsófia
Rendező: Szabó Sebestyén László

Szereposztás
Színész | Böröndi Bence |
Színész | Böröndi Bence |
Színész | Dóra Béla |
Színész | Dóra Béla |
Színész | Friedenthal Zoltán |
Színész | Friedenthal Zoltán |
Színész | Jéger Zsombor |
Színész | Jéger Zsombor |
Színész | Jordán Adél |
Színész | Jordán Adél |
Színész | Kókai Tünde |
Színész | Kókai Tünde |
Színész | Murányi Márta |
Színész | Murányi Márta |
Színész | Novkov Máté |
Színész | Novkov Máté |
Színész | Patkós Márton |
Színész | Patkós Márton |
Színész | Pelsőczy Réka |
Színész | Pelsőczy Réka |
Színész | Varga-Szathmáry Judit |
Színész | Varga-Szathmáry Judit |
Színész | Szűcs Nelli |
Színész | Szűcs Nelli |
Stáblista
Rendező | Szabó Sebestyén László |
Rendező | Szabó Sebestyén László |
Koreográfia | Fejes Kitty |
Koreográfia | Fejes Kitty |
Zenei vezető | Kákonyi Árpád |
Zenei vezető | Kákonyi Árpád |
Helyszín
Ódry Színpad
Budapest, 1088, Vas utca 2/c
Budapest, 1088, Vas utca 2/c
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!