Magyarország legismertebb jazz-nagykövete 20-as, 30-as évek magyar könnyűzenei stílusában tálalt gyerekdalokat mutat be következő lemezén, és a BonBon Matiné színpadán is!
A Kossuth-díjas Hot Jazz Band talán nem is szorul bemutatásra, hiszen díjak és elismerések sora kíséri útjukat 1985 óta. Megannyi előadáson és koncerten bizonyították már kivételes érzéküket a 20-as, 30-as, 40-es évek zenéi iránt, aminek köszönhetően a felkérésék továbbra sem ritkulnak – sem itthon, sem külföldön. A harmincadik jubileumát ünneplő zenekar a saját stílusán belül szinte már mindent lemezre rögzített, amit érdemes volt felvenni, de úgy gondolták a gyerekeket is beavatják ebbe a csodálatos műfajba. Bényei Tamás és csapata ugyanazzal a profizmussal és kifinomult játékossággal nyúlt ehhez az alapanyaghoz is, mint az eddigi lemezek dalaihoz, így egy igazán színvonalas és egyedi produkciót hoztak össze, amit Lukácsházi Győző hozzáértő konferálásával és műsorvezetésével ebben az évadban a BonBon Matiné látogatói is élvezhetnek. A HOT JAZZ BAND TAGJAI: Bényei Tamás – trombita, bendzsó, ének
Bera Zsolt – harsona, (ének)
Fodor László – klarinét, altszaxofon, (ének)
Szabó Lóránt – gitár, (bendzsó)
Juhász Zoltán – bőgő
Galbács István – dob, (mosódeszka)

Helyszín
Tárogató (IBS) Színpad
Budapest, 1024, Tárogató út 2-4.
Budapest, 1024, Tárogató út 2-4.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!