1 Válassz előadást

2 Válassz jegyeket

3 Add meg az adataid

4 Fizess online
 Töltjük rögvest!
FESZT-FEST 2015 - ZSIBONGÓ KISSZÍNPAD: A WALESI BÁRDOK; FÓKUSZ DIÁKSZÍNPAD: KI A MACSKA?
MU Színház - Színházterem
Ezt az előadást még nem értekelték elegen, az előadóhely többi programjának átlaga:
8.4 / 10
652 értékelésből
Erre az előadásra ma nincsenek félárú jegyeink, nézd meg az aktuális darabokat a   Főoldalon!
„A MAGYAR SZÍN-JÁTÉKOS SZÖVETSÉG (MSZ-JSZ) az idén nyolcadik alkalommal mutatja be legjobbjaink előadásait. A FESZT-FEST – fesztiválgyőztesek fesztiválja a tavaly elhunyt, egykori elnökünk Nagy András László kezdeményezésére született meg, és lett szövetségünk legfontosabb őszi eseménye. Tavaly még, ha nagybetegen is, de figyelemmel kísérte az előadásokat. JELEN VOLT! Gondoljunk, gondoljatok majd rá ezekben a napokban!

A műsor összeállt. Szeptember második hétvégéjén, 11. és 13. között tíz előadást nézhettek meg a legjobbak közül a MU Színházban. A programot igyekeztünk úgy összeállítani, hogy az előadások között és után jusson idő a szakmai beszélgetésekre, találkozásokra. Ezeken jelen lesz Szűcs Katalin Ágnes, színházi kritikus, a Criticai Lapok főszerkesztője, Zalán Tibor, költő, drámaíró, a Békéscsabai Jókai Színház dramaturgja és Regős János, az MSZ-JSZ elnöke. A fesztivál házigazdája és szakmai fórum moderátora Formanek Csaba rendező, az MSZ-JSZ elnökségi tagja. Ők döntenek majd arról, hogy melyik társulat kapja az évad legjobb előadásának járó Paál István Diplomát.
Szándékaink szerint a magyar amatőr színjátszás minden rétege bemutatkozik ezen a fesztiválon, mégpedig a legkiválóbb előadásaival. Lesz gyermek-, diák-, falusi csapat és színházi műhely jelleggel működő társulat is. A meghívásoknál nagy segítséget jelentettek a Magyar Drámapedagógiai Társaság /MDT/, az Országos Diákszínjátszó Egyesület /ODE/ és a fesztiválok ajánlásai. Az előadások többségét e sorok írója is látta, és nyugodt szívvel ajánlhatja a MU Színházba jegyet váltó budapesti közönség és a szakma figyelmébe. Hiszen végül is ez a legfontosabb célunk ezzel a fesztivállal: felhívni a figyelmet arra, hogy létezik a magyar színházi világnak egy olyan szegmense, mely ritkán kerül reflektorfénybe, és amely szerény anyagi keretek között, de komoly és igaz ambícióval, éltető közösségeket alkotva lép színpadra.
Külön köszönet a Balassi Intézet Márton Áron Szakkollégiumának, hogy idén is lehetővé tette a határon túlról érkező csoportjaink elszállásolását.”
Regős János
elnök
Magyar Szín-Játékos Szövetség 17:30 Zsibongó Kisszínpad (Fülek, /SK/): Arany János: A walesi bárdok
Az előadás időtartama: 20 perc
szünet
18:00 Fókusz Diákszínpad (Dunaszerdahely, /SK/): Ki a macska!?
Az előadás időtartama: 40 perc Zsibongó Kisszínpad:
A Dunamenti Tavasz Fesztivál (Dunaszerdahely) gyémánt diplomása

A Füleki Gimnáziumban folyamatosan immár 3 éve működik az újjáélesztett Zsibongó Kisszínpad. Céljuk az volt, hogy a már 15 éve nem működő gyermekszínjátszást Füleken felelevenítsék, és lehetőséget biztosítsanak a kisebb gyermekek tehetségének kibontakoztatására.
A csoport tagjait a nyolcosztályos gimnázium első-, másod- és harmadévesei alkotják.
A Zsibongó Kisszínpad már több fesztiválon, falunapon bemutatkozott és óriási sikerrel. 2014-ben bejutottak az országos Duna Menti Tavaszra, Dunaszerdahelyre, ahol az ország legjobb színjátszói és bábozói között aranysávos minősítést érdemeltek ki. Idén komoly témához, a híres Arany balladához nyúltak, egészen meglepő módon átforgatva és újra dramatizálva azt.

A csoport vezetője: Szacskó Mónika
Rendező: Szvorák Zsuzsanna

Fókusz Diákszínpad:
A 2015-ben megrendezett XXV. Moson Megyei Színjátszó Találkozó fődíjasa

Az eredeti Hajnóczy novella négy fiú brutális játékát meséli el. Időpont: 1956, helyszín: a harcoktól romos Budapest. A játék neve: Ki a macska? Lényege: minél pontosabban, agresszívebben megmutatni a többieknek, hogy kit vagy kiket gyűlöl az éppen játékba kerülő, ki a legutálatosabb személy ezen a világon.
Ennek a helyzetnek egyfajta modern olvasatát, értelmezését mutatják be a dunaszerdahelyi lányok úgy, hogy ki-ki a saját személyes sérelmét, titkát fedi fel, lélekmarcangoló személyes vallomásokként, amelyekben előbb megformálódik, majd kézzelfoghatóvá, égetően fájó valóssággá válik, s végül kimondhatóvá, kimondottá a tény, hogy ki a macskája egy mai tizenévesnek. Mert mindenkinek van ilyen, kimondva vagy kimondatlanul. Persze feltehető a kérdés: vajon ez tényleg csak játék? A 13-18 évesek lépre csalásának, önhibájukon kívüli, vagy kamaszos meggondolatlanságuk miatt kapott és okozott testi és lelki fájdalmak történetét, nagyon mélyről felbuggyanó vallomásaiknak meghallgatását 13 éven aluli nézőknek nem ajánlják!
Regős János írta az előadásról:
„A dunaszerdahelyi csapat előadását Hajnóczy Péter novellája ihlette, melynek hátterében fölsejlenek ’56 véres eseményei, de a színpadon öt mai diáklány éli meg előttünk mindazt a borzalmat, ami velük a mai világban megtörtént/het (szadista tanár, szexuális abúzus, leánykereskedelem, apai brutalitás, öngyilkosság, drogok). Kétségtelen, hogy az átélt szenvedéseiket a felakasztott macskán megbosszuló szereplők mindezt mély átéléssel, erős egyéni ráhangoltsággal adják elő, olyannyira, hogy a néző már-már azt hiszi, ezek a szörnyűségek valóban megtörténtek a lányokkal – pedig nem.”

Szereplők: Boráros Lilla, Gajdosík Diána, Németh Dóra, Süke Dóra, Touati Karen
Rendező: Jarábik Gabriella

Helyszín

MU Színház
Budapest, XI., Körösy József u. 17.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges! Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be. Köszönjük!