Határon túli magyar táncegyüttesek előadása
Bekecs Néptáncegyüttes
Hagyatékok
Az erdélyi táncciklusokról
A tánc a történelem folyamán divatként terjedt Európában, a fejlettebb nyugati területekről keletre, a fejedelmi udvarok közvetítésével. Így vette át fokozatosan a paraszti kultúra az adott kor táncait. A Kárpát-medence, főként Erdély, nem csak asszimilálta az újabb táncdivatokat, de megtartotta a régieket is. A Hagyatékok című előadás alakulásuk lehetséges sorrendjében sorakoztatja fel a különböző erdélyi táncműfajokat, egyetlen „ezerarcú” dallamunk segítségével. A gazdag néptánchagyományú Nyárádszereda együttese helyieket és környékbeli fiatalokat egyesít. Műsoraikban a helyi táncok és népszokások bemutatása mellett más tájegységek táncait és szokásait is előszeretettel viszik színpadra. A Bekecs Néptáncegyüttes felnőttcsoportja Erdélyből az egyetlen csapat, amely továbbjutott a 2014-es Fölszállott a páva tehetségkutató verseny élő adásába, sőt döntősként átvehette „A legjobb határon túli előadó” különdíjat. Koreográfia: Benő Barna Zsolt Zenei szerkesztő: Bartis Zoltán Zene: Üver Zenekar

Helyszín
Hagyományok Háza
Budapest, 1011, Corvin tér 8.
Budapest, 1011, Corvin tér 8.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!