AThália Színház, a Füge Produkció, és a Jászai Mari Színház közös előadása.
Az orosz falvak asszonyai c. novella alapján színpadra alkalmazta Garai Judit
Egy átlagos este. Egy New York-i lakás. Egy roskadásig megterített asztal és rengeteg alkohol. Három nő, három teljesen különböző karakter más egzisztenciával, más felekezeti hovatartozással. Abban viszont mindannyian egyformák, hogy odaadóan tudnak szeretni. Igaz, mindegyik a maga módján, a lehetőségeihez mérten, amiben természetesen ugyanakkora szerepe van a szabad akaratnak mint az eleve elrendeltségnek...
A többszörös díjjal kitüntetett, nemzetközileg ismert és elismert Ljudmila Ulickaja színpadi szerzőként sem ismeretlen hazánkban.
Hidvégi Nóra fiatal rendezőnő Ulickaja egyik novelláját álmodta színpadra, a szerzőnőnek annyira meggyőző módon, hogy azonnal megadta az ősbemutató megvalósításhoz szükséges összes jogi engedélyt.
A Rövid című előadás azoknak szól, akik nagyon tudnak/akarnak szeretni, akik nem tanulnak meg szeretni; akik bizonytalanok, de vágynak a bizonyosságra; akik képesek őszintének lenni, akik elfogadják a sorsukat; akik a választott útról nem térnek le, legyenek azok nők vagy férfiak, fiatalok vagy idősek. És azoknak is, akik képesek sírni a meghatódottságtól vagy önfeledten nevetni attól a finom iróniától, ahogyan a darab beszél három nő sorsáról és ezen keresztül a férfiak világáról.
Szereposztás
| Vera | Györgyi Anna |
| Margo | Horváth Erika |
| Emma | Bartsch Kata |
| Férfi | Kocsubej Alexander |
Stáblista
| Rendező | Hidvégi Nóra |
| A rendező munkatársa | Fazekas Anna |
| Az orosz falvak asszonyai című novellát fordította | Goretity József |
| Dramaturg | Garai Judit |
| Produkciós vezető | Gáspár Anna |
| Díszlet | Opra Szabó Zsófia |
| Jelmez | Pirityi Emese |
| Zene | Dudás Zsombor |
| Fény | Varga László |
Helyszín
Budapest, 1065, Nagymező u. 22-24.