Lakatos Soso Sándor Quartet
A 2015. évi Lakatos Ablakos Dezső jazz-előadóművészeti ösztöndíjasok koncertje.
A szaxofonos Lakatos Soso Sándor generációjának kimagasló tehetségű képviselője. Jazzprojektjeiben rendre a legvirtuózabb kollégákat hívja el játszani. Így tesz ezúttal is, hogy egyszeri és páratlan koncertélménnyel lepje meg a közönséget. Lakatos Soso Sándor jazztanulmányait Amszterdamban végezte. Számos koncertet adott a világ több országában, ezen kívül neves versenyek első helyezésével büszkélkedhet. A jazz mellett számos stílusban próbálta ki már magát, tagja az „ütős szerbiai fúvószenét” játszó Čarlama Zenekarnak is. Őszi koncertjén olyan fiatal muzsikusokkal zenél együtt, akik elhivatottsággal ápolják a jazz műfaját, támogatják és inspirálják egymás alkotó munkáját. Fiatal koruk ellenére számos országban jártak már és a legkülönbözőbb, az adott helyre jellemző speciális műfaji jellemzőkkel ismerkedtek meg. Tapasztalataik összefésülése révén egyéni, ám jellemzően magyar hangvételű stílus kialakítására törekednek.

Helyszín
Budapest Jazz Club
Budapest, 1136, Hollán Ernő utca 7.
Budapest, 1136, Hollán Ernő utca 7.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!