Alfred Maria Willner és Robert Bodanczky szövege nyomán írták: Békeffi István és Kellér Dezső
Verseit írták: Gábor Andor és Szenes Iván
Váradi Katalin karmester, a fővárosi operettszínház sok száz nagysikerű előadásának dirigense így határozza meg az operett műfaját: szép emberek szép ruhában szépen énekelnek. E játékos megfogalmazásnál persze jóval többről van szó: az operett igazi színház, átélhető konfliktusokkal,sok humorral, fülbemászó muzsikával, látványos táncokkal. Egy letűnt világot jelenít meg, de cselekményét örök emberi problémák gördítik a kötelezően pozitív végkifejlet irányába. A főtéma természetesen a szerelem. A műfaj egyik legnagyobb komponistája, Lehár Ferenc négy évvel A víg özvegy után komponálta Luxemburg grófja című új darabját, melyet egy kritikus egyenesen erotikus operettnek titulált. A művet a pár hónappal korábbi bécsi világpremier után százöt esztendeje mutatták be a magyar fővárosban, óriási sikerrel.
Lehár maga így fogalmazta meg a műfajjal kapcsolatos elveit: „A zenekedvelő bécsiek felüdülést várnak az operettől a mindennapi fáradozásuk után, nem pedig mély problémákat. Azt az örömöt várják tőle, amely elfog minden jó kedélyű, ártatlan lelkű embert, ha kellemes muzsika cseng a fülébe, s annak ritmusa hasonló rezdüléseket kelt lelkében is… Az operettszerző nem írhat spekulatív, lélekmarcangoló zenét; egyszerűnek, népiesnek kell maradnia. Ez bizony nehéz – nehezebb, mint általában hinnők. Nem szabad többet akarnia, mint azt, hogy operettszerző legyen, ám óvakodnia kell a banalitástól és nem szabad csorbát ejtenie muzsikusi méltóságán.”
Szereposztás
René | László Boldizsár |
René | Szélpál Szilveszter |
Angèle | Kónya Krisztina |
Angèle | Balog Tímea |
Sir Basil | Király Levente |
Juliette | Nánási Helga |
Juliette | Bódi Barbara |
Brissard | Gömöri Krisztián |
Fleury | Fekete Gizi |
Lanchester | Pálfi Zoltán |
Lanchester | Szívós László |
Winchester | Réti Attila |
Winchester | Taletovics Milán |
Worchester | Szondi Péter |
Bírósági elnök | Rácz Tibor |
Portás, Lakáj, Altiszt | Galkó Bence |
Közjegyző | Tóth Péter |
1. Bíró | Börcsök Bálint |
2. Bíró | Ördögh József |
Marianne | Himmer Veronika |
Saville | Bocskai István |
Stáblista
Rendező | Sándor János |
Karmester | Kardos Gábor |
Karmester | Koczka Ferenc |
Díszlet, jelmez | Gyarmathy Ágnes |
Koreográfia | Bóbis László |
Helyszín
Szeged, 6720, Vaszy Viktor tér 1.