"Hogyan csináljunk színházat"
Dr. Horváth Zoltán előadása
Dr. Horváth Zoltán, a Gödöllői Fiatal Művészek Egyesületének (GöFME) művészeti vezetője a gödöllői egyetemi évek végén elkészíthette első rendezését "56 izzó ősze volt" címmel. A műsor sikerén felbuzdulva 1998-ban Kőber Tamással létrehozta a mai napig nagyon sikeres egyesületet a Gödöllőn élő fiatal tehetségek felkarolására. Művészi és szervező képességére jellemző, hogy 1999 óta írt két önálló rockoperát, egy zenés drámát, egy mesejátékot, minden évben megszervez 30-40 zenés műsort, de rendezett öt képzőművészeti kiállítást is. Kedvenc elfoglaltsága mégis a színházi előadások rendezése, amiből már 23 művet állított színpadra. A GöFME vezetőjeként immár évtizedek óta aktívan részt vesz a város közéletében. Az egyesület rendszeresen telt ház mellett lép fel, népszerűsége túlnyúlik a város határain. Az általa vezetett közösség az elmúlt esztendőkben a gödöllői rendezvények aktív részesévé vált.

Helyszín
Művészetek Háza Gödöllő
Gödöllő, 2100, Szabadság út 6.
Gödöllő, 2100, Szabadság út 6.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!