A FÜGE Produkció és a VÁDLI Alkalmi Színházi Társulás közös produkciója
„Szikszai Rémusz rendezése megérdemelten aratott nagy sikert. Kívülről is rá tudott nézni arra, amiben színészként és állampolgárként egykor maga is benne volt, és publicisztikai kacsintgatás nélkül ma is érvényesen mond véleményt arról, ami most körülveszi.” (Budai Katalin, Critikai Lapok) Megtörtént Palesztinában, i. sz. 39–41 ben. A Caligula helytartója a magyar drámairodalom egyik csúcspontja. Hazugság és igazság viszonyát boncolgatja, arra keresve a választ, hogyan maradhat meg embernek az ember, akár gyakorolja a hatalmat, akár, ha ki van téve a hatalmat gyakorlóknak. Becsületről, barátságról és hűségről szól. No meg árulásról és öncsalásról. Arról, hogy végre kell-e hajtani a parancsot bármilyen őrült is, vagy mindent feláldozva szembeszállni véle. Áruló-e az, aki az emberségében leli meg hazáját, vagy eleve bukásra van ítélve.
A Színikritikusok Céhe beválogatta az előadást legjobb független előadások közé!. P. Petronius római patrícius, Caligula szíriai helytartója: Nagypál Gábor
Decius római lovag, Caligula állandó követe: Király Attila
Lucius, fiatal római nemes, Petrónius segédtisztje: Huszár Zsolt szerepében Szikszai Rémusz
Probus, egy germán származású segédtiszt: Kovács Krisztián
Agrippa, Palesztína királya: Tamási Zoltán
Barakiás, a jeruzsálemi templom főpapja: Fodor Tamás
Júdás, zsidó politikus, az államtanács tagja: Tóth József
Decius két segédtisztje: Fekete Zsolt, Varga Ádám / Orbók Áron Jelmeztervező: Papp Janó. Díszlettervező: Varga Járó Ilona, Szikszai Rémusz.
A rendező munkatársa: Gyulay Eszter. Produkciós vezető: Kulcsár Viktória. Rendező: Szikszai Rémusz. Támogatók: Előadó-művészeti és Jogvédő Iroda – SZIDOSZ, FÜGE, Nemzeti Kulturális Alap, Szkéné Színház, Orlai Produkció, Új Színház, Zsámbéki Színházi Bázis.
A produkció fő támogatója: MasterCard, a felbecsülhetetlen pillanatok támogatója.

Helyszín
Zsidó Kulturális Fesztivál
Budapest, 1075, Rumbach S. utca 3.
Budapest, 1075, Rumbach S. utca 3.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!