Veszprémben - idén először - rangos fesztivált rendeznek a város világhírű szülötte, Auer Lipót (1845-1930) hegedűművész és zenepedagógus tiszteletére.
„Hogy a Budapest Klezmer Band „kitűnő”, „jelentős”, hogy a zenei átiratok igazi „élménnyé teszik a tradicionális zsidó zenét” és „összekötnek zsidót-nemzsidót egyaránt”, hogy Jávori Ferenc együttesvezető „az európai világzene fontos alakja”, „a klezmer megújítója”, „rendkívüli és termékeny zeneszerző” – igaz. Újra és újra le lehet, le kell írni.” Revizor.hu Az immár 1990 óta működő Budapest Klezmer Band előadásai rendkívüli élménnyé teszik a tradicionális zsidó zenét. Zenei átiratokat játszanak, amelyeket az együttes alapítója és vezetője, a munkácsi származású Jávori Ferenc komponál. Ezek a dallamok Közép-Kelet-Európa azon területéről származnak, ahol a zsidó zenei kultúra egykor virágzó volt. Műsor: „Klezmer Varázs” Budapest Klezmer Band A Budapest Klezmer Band, amely Európában és Amerikában egyaránt ismert és közkedvelt, – kilépve a liturgikus környezetből – sokoldalúságáról tett tanúbizonyságot. Felléptek a Madách Színház, Kerényi Imre által rendezett „Hegedűs a háztetőn” című musicaljében, a Győri Balett és a Budapest Klezmer Band közös, "Purim, avagy a sorsvetés” című produkciójában szintén élőben adják elő Jávori Ferenc szerzeményét. Ezzel a produkcióval Hollandiában, New York-ban, New Jersey-ben és Németországban, Londonban, Szlovákiában Finnországban, Dániában, Svédországban, Olaszországban turnézott a két együttes, mindenhol óriási sikerrel. A Budapest Klezmer Band megkísérelte a klezmer és a klasszikus zene ötvözetét is, művelve az évezred divatos zenei formáját, a "crossover"-t. A kölcsönös, egymás zenéje iránti érdeklődésben, a Liszt Ferenc Kamarazenekar hangversenymestere, Rolla János felkérte a Budapest Klezmer Band alapítóját, hogy egy olyan művet komponáljon, amelyben a két együttes együtt játszhat. Ez a "Klezmer Szvit", amelyet 1999-ben mutattak be a Dohány utcai zsinagógában, és azóta minden évben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen is előadják mindig újabb tételekkel kibővítve. Végül a tíz tételre bővült műből a Magyar Rádióban CD-felvétel készült. 2000 januárjában a Magyar Tudományos Akadémia Pro Kultúra Alapítványának kuratóriuma Kodály Zoltán Közművelődési Díjat adományozott a Budapest Klezmer Band-nek a jiddis zenei hagyományok ápolásáért és terjesztéséért; emellett az együttes 2003 augusztusában Artisjus-díjat is kapott. Jávori Ferenc "Fegya” zeneszerzőt, előadóművészt, Érdemes művészt, a Budapest Klezmer Band zenekarvezetőjét a „magyar zenei kultúra szerves részét képező klezmer stílus nemzetközi népszerűsítéséért”, kiemelkedő zeneszerzői és előadóművészi pályája elismeréseként 2014-ben Kossuth díjban részesítették.

Helyszín
Hangvilla Multifunkcionális Közösségi Tér
Veszprém, , Brusznyai u. 2.
Veszprém, , Brusznyai u. 2.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!