Bacsó Kristófot gyakran láthatták-hallhatták az Opus látogatói, leggyakrabban az általa vezetett TRIÁD-dal, a Bacsó Reunionnal, vagy a Modern Art Orchestra tagjaként, szólistájaként, zeneszerzőjeként; nem beszélve arról a számos koncertről, ahol vendégként működött közre, alig egy hete éppen Gadó Gábor triójával.
Ezúttal ismét trió felállásban, de a TRIÁD-tól teljesen eltérő, „hagyományos” szaxofontrióval lép színpadra, a hazai jazzszcéna kiemelkedő ritmusszekciójával, Orbán Györggyel. A szaxofon-bőgő-dob felállás mindig is nagy kihívást jelent az előadók számára, hiszen a harmóniahangszer hiányát csak rendkívüli muzikalitású, teljesen azonos rangú, egymás gondolatait pontosan ismerő és értő muzsikusok képesek feloldani. Aligha kétséges, hogy hazánk három sokat foglalkoztatott kreatív muzsikusának találkozása az Opus színpadán ilyen magas színvonalú, nem mindennapi koncertet ígér. Repertoárjukon főként jazz örökzöldek és saját darabok szerepelnek, együttjátékukat – bármi is legyen az adott szerzemény – mindig is a szabadság keresése és a határok feszegetése jellemzi. Közreműködik:
Bacsó Kristóf - szaxofon
Orbán György - nagybőgő
Gyárfás Attila - dob
"Kérjük Önöket, hogy az Opus Jazz Clubba váltott jegy mellé ne felejtsenek el asztalt foglalni, mert ülőhelyet csak így tudunk biztosítani! Tel: (+36 1) 216 7894."

Stáblista
| Zenész | Bacsó Kristóf |
| Zenész | Orbán György |
Helyszín
Budapest Music Center
Budapest, 1093, Mátyás u. 8.
Budapest, 1093, Mátyás u. 8.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!