Az Achim von Arnim és Clemens von Brentano által 1806 és 1808 között megjelentetett Des Knaben Wunderhorn című három kötetes népdalszöveg-gyűjteménnyel Mahler már egészen fiatalon megismerkedett, és élete végéig igen nagy becsben tartotta.

A 19. század utolsó évtizedében Mahler kizárólag ebből a gyűjteményből választott szövegeket megzenésítésre. Nem mindig ragaszkodott a gyűjteményben közölt változatokhoz, a verseket szabadon kiegészítette vagy összedolgozott különböző textusokat. A zongorakíséretes dalokból tizennégyet zenekari kísérettel is kidolgozott, s ezek közül néhányat az úgynevezett Csodakürt-szimfóniákba is (2-3-4. szimfónia) beillesztett. Az 1825-28-ban írt C-dúr szimfónia Schubert halála után tizenkét évvel, 1840-ben jelent meg nyomtatásban. Nyitótétele például a lehető „legszabályosabb” szonáta-formában íródott, az egyes formarészek azonban nem éles cezúrákkal, szünetekkel, hanem sajátos átmenetekkel váltják egymást, mintegy áttűnnek egymásba. Az elementáris ritmikájú finálé közepén, a szeretve tisztelt Beethoven előtti tisztelgésként – nem véletlenül - az Örömódából vett idézet szólal meg. Műsoron: Mahler: A fiú csodakürtje
Schubert: VII. (C-dúr) szimfónia (D. 944) Közreműködik: Orendt Gyula Vezényel: Kocsis Zoltán