Gál Elemér – Beke Sándor – Pásztó András: HÉTHAVAS GYERMEKEI
regényes történet
Kitárul a legendák kapuja, elkezdődik a történet a Héthavas alatt… Itt élnek színjátékunk hősei, a „hunmaradék” székelyek abban az időben, amikor a keresztény szellem erkölcsi értékei győzik meg a pogányt az új hit emberibb arculatáról. A múlt ködében megszólaló alaktól halljuk: „Kegyes Hold Anya, nem vagyunk hálátlan gyermekeid. Tisztán megőriztük, amit reánk bíztál, és megőrizzük unokáink részét. Nem vesszük el a szarvasok vizét, madarak gyümölcsét, mindent közösen használunk a nagy asztalon, és igazságosan osztozunk, ahogy azt sugallod nekünk. Nem viselünk fegyvert, de ruhánk hajtásában ott lapul az ideg, a nyílhegy, a nyíl röppenve száll, mint a sólyom. Lecsap, ahová célzunk.” A kalandos történelmi események egy szerelmi történet köré fonódnak. Az ifjú vitéz, Zsögöd és a szépséges rabonbánlány, Csenge egymásra találása, szerelmük beteljesedése, az egymásért való aggódás és féltés egybeforr az áldozatvállalással, a megmaradás szolgálatával, a küzdésben való részvétellel. Nem lenne valóságos a szerelmi történet, ha nem lenne egy harmadik szereplője is. Zándírhám főrabonbán unokaöccse, Ajnád, a gazdag, művelt úrfi is szerelmével ostromolja Csengét. Ajnád és Zsögöd, a szegény közvitéz között ellentét feszül, ám Zsögöd nagylelkűen megbocsát az életére törő Ajnádnak, akit a kor szigorú erkölcsi törvényei rákényszerítenek, hogy félreálljon. Kettőjük sorsa ettől kezdve elválaszthatatlan egymástól, vérszerződést kötnek, csaták győztesei lesznek. A kalandos történetben az emberi nagyság a nemzet érdeke alá rendelt áldozathozatalban nyilvánul meg. Hőseink a hegyek között élnek, és gazdag lelki kultúrájuk, keresztény hitet valló gondolkodásuk, életmódjuk eszményi magasságokba emeli őket. Követendő példaképpé válnak. Az utolsó jelenetben mondja Csenge: „Zsögöd, csak azért ragyognak olyan szépen a csillagok, mert fényesre kalapáltuk sorsunkat, mi emberek. A mi álmainkat látjuk olyan szépnek, azért nézünk úgy a csillagokra, de azért is tettük oda föl a magasba, hogy a szép álmokat ne vegyék el tőlünk soha, míg emlékezünk.” Ezt az emlékezést szolgálja ez a színjáték. Reményeink szerint megerősít, hogy rohanó, egyre arctalanabbá váló világunkban ragaszkodjunk hagyományainkhoz, történelmünk igazságaihoz, hogy megőrizhessük arcunkat. Rendező: Beke Sándor Zenészek:
BONYÁR JUDIT (ének, cselló, tilinkó), HŰVÖSVÖLGYI PÉTER (saz, bouzouki, koboz), OKOS TIBOR (furulyák, fulyara, brácsa), Okos Gergely (Dobok, gardon)
Két őr, íjászok, leányok, legények

Szereposztás
| Odor, öreg toronyőr | Várhelyi Dénes |
| Zsögöd, Odor fia | Endrédy Gábor |
| Bélbor, nagyrabonbán, Haromvár ura | Kincses Károly |
| Borbála, Bélbor felesége | Dimanopulu Afrodité |
| Csenge, Bélbor lánya | Banovits Vivianne |
| Szejke, öreg dajka | Nagy Adrienn |
| Zándírhám, papfejedelem, főrabonán | Kelemen Csaba |
| Rózsa, Zándírhám felesége | Saárossy Kinga |
| Bihar, vezér, Rózsa testvére | Sata Árpád |
| Apolt, nagy-gyula, Zándírhám fia | Tunyogi Péter |
| Ajnád, kis-gyula | Nagy András |
| Mara, kazár hercegnő | Dér Gabriella |
| Ladó, vártiszt, Kisvár kapitánya | Baranyi Péter |
| Aracs, íjász Kisvárban | Tóth Levente |
| Koncsag, íjász Kisvárban: | Reiter Zoltán |
| Csoma, hírnök, majd szerzetes | Káli Gergely |
| Kuna, Csoma testvére | Török-Ujhelyi Tamás |
| Beke, főtáltos | Fehér István |
| Tusnád, harkász | Vókó János |
| Bajkó, hírnök | Kardos Kristóf |
| Tusnelda, Tusnád lánya | Babócsai Réka |
| Zsöte, leány Budaváron | Nagy Barbara |
| Bonaventura, szerzetes pap | Blaskó Balázs |
| Tétény, vezér | Nagy Lóránt |
| Csedő, főharkász | Lisztóczki Péter |
| Kászon vezér, Legény | Radvánszki Szabolcs |
| Bodor, öreg székely | Balogh András |
| Leány | Sata-Bánfi Ágota |
Stáblista
| Rendező | Beke Sándor |
| Rendező asszisztens | Ivády Erika |
| Díszlet | Paulovics László |
| Jelmez | Rátkai Erzsébet |
| Dramaturg, Szinpadra alkalmazta | Beke Sándor |
| Dramaturg | Pásztó András |
| Koreográfia | Topolánszky Tamás |
| Zenész | Bonyár Judit |
| Zenész | Hűvösvölgyi Péter |
| Zenész | Okos Tibor |
| Zenész | Okos Gergely |
| Súgó | Pethő Orsolya |
| Ügyelő | Hódosi Ildikó |
Helyszín
Gárdonyi Géza Színház
Eger, 3300, Hatvani kapu tér 4.
Eger, 3300, Hatvani kapu tér 4.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!