A BRASS ON BRASS tradicionális dzsesszegyüttes koncertje
A Brass On Brass magyarul kb. azt jelenti, hogy réz a rézen, réz hátán réz. Ez a név onnan jött, hogy a zenekar az elején – a trombita és a harsona mellett – tubával játszott, így három rézfúvós zenész is volt az együttesben. Megalakulásuk óta számos sikeres koncertet adtak klubokban, fesztiválokon, szabadtéri rendezvényeken.
Az együttes zenei stílusa a New Orleans-i gyökerekből táplálkozik. Így aztán elég sok archaikus gospel- és blues-szám van a repertoárukon, valamint dixieland, szving és a 20-as, 30-as, 40-es évek dzsessz-sztenderdjei.
„Teljesen hiánycikk ilyenfajta zenét élőben élvezni! Nagy örömmel invitálok mindenkit, hogy rázzunk együtt! Az urak tapasztaltak, kellően lezserek és nagyon szakavatottak.” (Árva Csilla) Az együttes tagjai:
BÁNKUTI LÁSZLÓ – bőgő, BORISSZA GÉZA – gitár, bendzsó, fuvola,
FAJSZI CSANÁD – harsona, P. PETŐCZ ANDRÁS – klarinét,
HUSZÁR ANDRÁS – zongora, FALUSI ALFRÉD – dob.
Művészeti vezető:
SZOBOLITS BÉLA – trombita, szárnykürt, ének.

Helyszín
Fészek Művészklub
Budapest, 1073, Kertész u.36.
Budapest, 1073, Kertész u.36.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!