A Francia Zenekritikai Társaság 2005-ben az év szenzációjának nevezte Tugan Sokhiev koncertjeit a toulouse-i nemzeti zenekar élén. Pedig a kaukázusi Oszétiából érkezett dirigens nem volt könnyű helyzetben: a nagy múltú együttes profilját őelőtte három legendás francia, André Cluytens, Georges Prêtre és Michel Plasson alakította ki.
A nagy sikernek köszönhetően azonban Sokhievet még abban az évben első vendégkarmesterré, 2008-ban pedig zeneigazgatóvá választották. Azóta Sokhiev pályája meredeken ível felfelé: nemcsak a három legjobb francia szimfonikus zenekar egyikének, hanem 2012-től a berlini Deutsches Symphonie-Orchesternek is zenei vezetője, 2014-től pedig a világ egyik legnevezetesebb dalszínházának, a moszkvai Bolsoj Színház főzeneigazgatója. Pályája sajátosságainak megfelelően a francia és orosz zene előadásával vívott ki nemzetközi elismertséget – budapesti hangversenyén is e két iskola legjelentősebb darabjaiból válogat. A francia zene három emblematikus alkotójának művei után Igor Stravinsky orosz gyökerű, mégis franciás színezetű Tűzmadár-szvitje hangzik el. A szólista napjaink egyik vezető francia gordonkaművésze, a harmincöt esztendős Gautier Capuçon, aki a száz éve elhunyt francia zeneszerző, Henri Dutilleux 1970-ben befejezett, Charles Baudelaire költészete által ihletett és Msztyszlav Rosztropovicsnak ajánlott alkotását adja elő.
Műsor: Berlioz: Római karnevál
Dutilleux: Csellóverseny
szünet
Debussy: A tenger
Stravinsky: Tűzmadár-szvit Gautier Capuçon (cselló) Orchestre National du Capitole de Toulouse Vezényel: Tugan Sokhiev

Helyszín
Zeneakadémia
Budapest, 1061, Liszt Ferenc tér 8.
Budapest, 1061, Liszt Ferenc tér 8.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!