Az Alma Mater kórus adventi koncertjére a romantika és a 20. század karácsonyi ünnepkörhöz kötődő darabjainak legjavából válogatott.
A Zeneakadémia Alma Mater kórusa az egyetem legnagyobb múltra visszatekintő, megszakítás nélkül létező zenei formációjaként rendszeres szereplője a hangversenyéletnek, a tavalyi évben például Beethoven 9. szimfóniájában Kobajasi Kenicsiró vezénylete alatt hallhatta őket a közönség. A Somos Csaba vezetésével működő, az egyetem karvezetés és elmélet szakos, valamint nem zenekari hangszeres hallgatóiból álló együttes a kórustagok egyéni képzettségére és kamarazenészi érzékenységére építve olyan gazdag énekkari hangzáskultúrát tudhat magáénak, mely az együtt zenélés különlegesen magasrendű formáját képviseli. Az Alma Mater kórus adventi koncertjére a romantika és a 20. század karácsonyi ünnepkörhöz kötődő darabjainak legjavából válogatott. A Liszt-díjas Somos Csaba mellett az énekkart az együttes korábbi karnagyaként, valamint a Liszt Ferenc Kamarakórus alapítójaként is ismert, nemrég a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Párkai István vezényli.
Program:
Liszt: Angyalok kara Goethe Faustjából
Poulenc: Négy karácsonyi motetta
Liszt: Karácsonyfa
Britten: Hymn to the Virgin
Morten Lauridsen: O magnum mysterium
Respighi: Lauda per la Nativita del Signore Jesu -- Kantáta Közreműködik: Hangszeres és énekes szólisták: a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatói A Zeneakadémia Alma Mater Kórusa Vezényel: Párkai István, Somos Csaba

Helyszín
Zeneakadémia
Budapest, 1061, Liszt Ferenc tér 8.
Budapest, 1061, Liszt Ferenc tér 8.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!