A fiatal jazz kvartett zenéje a zongorista kompozícióira és az énekesnő saját dalszövegeire épül.
Egy szimbolikus világ képeit rajzolják meg zenéjükkel, alternatívákat keresve a mindennapi élet társadalmi és érzelmi nehézségeinek megoldására. A négy zenész kapcsolata túlmutat zeneakadémiai tanulmányaikon, a zeneszerző–zongorista Vikukel Dániel és az énekes–szövegíró Kanizsa Gina kölcsönösen figyeltek fel egymásra. Dániel erős, független, egyéni hangja hamar kitűnt a tömegből, s ehhez remekül illeszkedett Gina szuggesztív előadásmódja. Duóprojektbe kezdtek, majd az egyre bővülő repertoár és a felkérések miatt kvartetté bővülve találtak rá a végleges forma- és hangzásvilágra. Gina még az Etűd konzervatórium növendékeként kezdett zenélni a ritmusszekciót alkotó Márkkal és Marcellel, a köztük fennálló erős kapcsolat biztos zenei alapot ad a kibontakozó harmóniáknak és a közös improvizációnak. Bemutatkozó koncertjükre a Müpában rendezett 2014-es Jazz Showcase-en került sor. Azóta többek közt olyan fesztiválok meghívásának tehettek eleget, mint a nagy múltú Veszprémfest és a Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál (CAFe), valamint rendszeres fellépői a Művészetek Palotájának, illetve a Budapest Jazz Clubnak. A tudományos-fantasztikus műveinek hatására az együttes olyan jövőt képzel el, ahol az emberekhez közel kerülhet a tartalmas, igényes zene, amely harsány szólamok helyett az önreflexiót választja, és csendes elmélyülést kínál. A Silence Fiction gondolkodik és gondolkodtat, mindeközben úgy keveri a jazzt kortárs és mainstream műfajokkal, hogy a hallgató a közös zenébe belevonva, ne pedig belefojtva érezze magát.
Silence Fiction:
Kanizsa Georina (ének, loop, effektek)
Vikukel Dániel (zongora, billentyű)
Miskolczi Márk (bőgő)
Urbán Marcell (dob) Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont

Helyszín
Zeneakadémia
Budapest, 1061, Liszt Ferenc tér 8.
Budapest, 1061, Liszt Ferenc tér 8.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!