A népzene – nagyközönség számára ismeretlen – belső köreiből hirtelen reflektorfénybe lépő, azóta kitüntetést kitüntetésre halmozó Csík zenekar tagjai egyre inkább saját utakat keresnek.
Említhetjük a The Crazy Little Things zenekart, a Kunos Tamás neve alatt futó formációt, vagy éppen Csík János legutóbbi, személyes hangvételű lemezét, az Úgy élni, mint a fák címűt. Majorosi Marianna koncertje is ebbe a „sorozatba” illeszkedik. Bár a 2010-ben a Sziget Fesztivál keretében megrendezett Cseh Tamás-emlékkoncerten még szükséges volt a Csík zenekar tagjaként definiálni, ma már saját néven is találkozhatunk vele a koncertéletben. A békéscsabai születésű Majorosi Marianna pályája táncosként indult. A helyi Balassi Táncegyüttes és a szarvasi Tessedik Táncegyüttes után a Magyar Állami Népi Együttes táncosa, később a női tánckar vezetője lett. Életében a Magyar Táncművészeti Főiskola elvégzése után erősödött meg a népdalénekesi vonal. Bodza Klára kezei alatt érett igazán egyedi hanggá, amely adottságát már nem csak a tánckarban tudta kamatoztatni. Ezen a koncerten kedvenc dallamai csendülnek fel a Csík zenekarból ismert zenésztársak mellett régi barátok, pályatársak tolmácsolásában. Közreműködik:
Majorosi Marianna (ének) Kuczera Barbara, Szabó Attila (hegedű); Rőmer Judit (brácsa); Barcza Zsolt (cimbalom, harmónika); Kökény Richárd (gardon); Makó Péter (fúvós); Molnár Péter (bőgő) Mackó Róbert hangtechnika

Helyszín
Zeneakadémia
Budapest, 1061, Liszt Ferenc tér 8.
Budapest, 1061, Liszt Ferenc tér 8.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!