A vesztes - kórusperformansz
A darabot Berlinben mutatták be 2012-ben. Ott az előadás egy üres, a közönség által is bejárható színpadon zajlott, a Collegium Hungaricum épületének konferenciatermében. A terem nagyméretű ablakai által Berlin látképe volt a darab meghatározó díszlete.
Vallomások hangzottak el, négy szólista és egy kórus előadásában. Az Átrium Filmszínházban a When Art(ist) Speak(s) című eseménysorozat keretében május 20.-án este 8 órakor magyar nyelven kerül bemutatásra Csereklyei Andrea (szoprán), Mikecz Kornél (bariton) és a Soharóza kórus előadásában Halas Dóra vezetésével. Játékidő: 45 perc Az énekek szövegkönyveit részben talált és idézett, átdolgozott és kiegészített szövegek (monológok és vallomások szerkesztett és ritmizált átiratai) alkotják. Felhasznált források: Konrád György "A cinkos" című könyve és Josef Ackermann (Deutsche Bank volt elnöke) 2009 április 2-án adott nyilatkozata. Történet: A performansz keretében elénekelt vallomások hangzanak el két szólista és egy kórus előadásában.
A bukott politikus és a bukott bankár vívódását, belső dialógusát szemléltetik a párbeszédes formában megírt librettók, melyeket a szólisták improvizált dallamokban interpretálnak. A belső dialógus a bukott személy és lelkiismerete között zajlik, melyet a vezető beosztású férfi és titkárnője személyesítenek meg.
A vezetőkkel szemben a tömeg - a kórus - a megalkuvó polgár és a naiv forradalmár bemutatkozás formájában elénekelt önelemzését adja elő.
A különböző, aktuális társadalmi pozíciók képviselői közös stádiumba érkeznek meg: mindannyian vesztesek.
A szólisták előadásában tehát vezetők vallanak színt, elragadtatásaik iránya ugyan különböző, de a kezdeti lelkesedés, az elhivatottság érzete, a küzdelem élménye, a hatalom megtapasztalása, a felelősség ignorálása, az ideológiákba vetett hit és annak fokozatos elvesztése, a leépülés és a bukás azonos tényezők. A kórus a jól kontrollált, vagy éppen a kontroll alól szabadulni vágyó tömeget képviseli, az előadás formájának az egyén és a tömeg viszonya szab keretet. A vezetők és a tömeg kiragadott példái által azonban nem a különböző ideológiák szembenállása, hanem az ideológiák önellentmondásai, illetve az egyedi és a megosztott felelősség állnak a megmérettetés színpadán. Közreműködik a Soharóza Kórus. A kórusmű zeneszerzője: Halas Dóra
Koncept, szövegkönyv és színpadra alkalmazás: Németh Hajnal

Stáblista
szoprán | Csereklyei Andrea |
bariton | Mikecz Kornél |
Karvezető | Halas Dóra |
Helyszín
Átrium Film-Színház
Budapest, 1024, Margit krt. 55.
Budapest, 1024, Margit krt. 55.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!