Két rendkívüli mű kerül színre egy estén a zenekar és Kocsis Zoltán nagyszabású vállalkozásában, amelynek keretében Richard Strauss ritkán hallható színpadi műveit élvezheti a közönség.
Ezúttal két olyan opera szólal meg, amelyet a zeneszerző egymás után komponált, és tervei szerint egyazon műsor keretében is mutattak volna be. A béke napja a bemutatása utáni években rendkívüli sikereket ért el, ma már azonban a legritkábban előadott Strauss-operák egyike. Az egyik leglíraibb Strauss-operát, a szerző negyedik görög tárgyú színpadi művét, a Daphnét az 1939–1940-es évadban mutatták be Budapesten; a nagyszerű alkotást néhány éve már hallhattuk megelevenedni Kocsis Zoltán és zenekara előadásában, nagyszerű énekes szólisták közreműködésével – most újra részesülhetünk e ritka élményben.
Műsor: R. Strauss: A béke napja - opera, op. 81
R. Strauss: Daphné – egyfelvonásos opera, op. 82
RICHARD STRAUSS A béke napja – egyfelvonásos opera, op. 81 Stefan Zweig ’1648’ című szövegkönyvterve nyomán írta Joseph Gregor Fordította: Jánszky Lengyel Jenő 2015 Michael Kupfer-Radecky az ostromlott város parancsnoka Christiane Kohl Mária, a felesége Gábor Géza őrmester Kiss Tivadar lövész Bakonyi Marcell tűzmester Pintér Dömötör muskétás Silló György kürtös Lisztes László tiszt Massányi Viktor csapattiszt Horváth István piemonti hirnök Cser Krisztián a holsteini ostromló csapat parancsnoka Ric Furman az ostromlott város polgármestere Blazsó Domonkos prelátus Wittinger Gertrúd egy asszony a nép közül Katonák és tisztek – ostromlók és ostromlottak, városi elöljárók, valamint asszonyok a Parancsnok elé járuló küldöttségben Daphne – bukolikus tragédia, op. 82 Stefan Zweig és Joseph Gregor szövegkönyve alapján Fordította: Jánszky Lengyel Jenő Pasztircsák Polina Daphne Ric Furman Apolló Ulbrich Andrea Gaia Cser Krisztián Peneiosz Horváth István Leukipposz Bakonyi Marcell első pásztor Boros Sándor második pásztor Pintér Dömötör harmadik pásztor Silló György negyedik pásztor Szalai Ágnes első szolgáló Kristófi Ágnes második szolgáló Nemzeti Filharmonikus Zenekar Nemzeti Énekkar (karigazgató: Antal Mátyás) Bizják Dóra zenei munkatárs Mikó Szilvia zenei munkatárs Polgár Etelka a rendező munkatársa Gianpiera Bühlmann jelmez Gilles Gubelmann díszlet NÉMEDI CSABA rendező KOCSIS ZOLTÁN karmester

Stáblista
Karmester | Kocsis Zoltán |
Énekművész | Christiane Kohl |
Énekművész | Pasztircsák Polina |
Operaénekes | Ric Furman |
Operaénekes | Michael Kupfer-Radecky |
Operaénekes | Ulbrich Andrea |
Énekművész | Kristófi Ágnes |
Operaénekes | Szalai Ágnes |
Operaénekes | Cser Krisztián |
Énekművész | Gábor Géza |
Operaénekes | Horváth István |
Karigazgató | Antal Mátyás |
Helyszín
Müpa
Budapest, 1095, Komor Marcell u. 1.
Budapest, 1095, Komor Marcell u. 1.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!