A dinamikus zene magán viseli a magyar és a közép-európai zene ritmikai sokszínűségét.
A fiatal jazzénekesnő, Karosi Júlia rangos helyeken énekelt itthon és külföldön egyaránt saját, 2010-ben alapított kvartettjével. Koncertjein mostanában főként a New York-i Dot Time Records kiadó gondozásában 2014-ben megjelent második, Hidden Roots című lemezének anyaga hallható. Az albumot teltházas, nagy sikert aratott koncerten mutatta be a kvartett a 2014-es Budapesti Tavaszi Fesztiválon, majd a rangos brémai Jazzahead! fesztiválon.
A Hidden Roots főként Karosi Júlia saját szerzeményeit tartalmazza, néhány népdal-feldolgozás mellett. A dinamikus zene magán viseli a magyar és a közép-európai zene ritmikai sokszínűségét. Az énekesnő számára a jazz hagyományain túl fontosak a népdalok és Bartók művei, az énekesnő ezeket a belső gyökereket igyekezett felkutatni, és ezen gyökerek alapján meghatározni a saját zenei identitását.
Karosi Júlia az ELTE esztétika-filozófia szakán tanult, miközben Winand Gábornál már jazz-énekléssel foglalkozott. 2008-ban vették fel a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz–ének szakára, ahol Lakatos Ágnes és Berki Tamás lettek tanárai. 2010-ben a Zeneakadémia által indított tehetséggondozó pályázat öt kiemelt hallgatója közé választották. Díjakat és elismeréseket szerzett nemzetközi versenyeken Lengyelországban és Franciaországban, 2011-ben pedig a Magyar Jazz Szövetség második helyezését érte el Sketches című szerzeményével. Legelső lemezét – egy négyszámos kislemezzel együtt – a japán Whereabouts Records adta ki 2012-ben.
Közreműködik:
Karosi Júlia - ének
Tálas Áron - zongora
Bögöthy Ádám - bőgő
Varga Bendegúz - dob
Vendég:
Lukács Miklós - cimbalom
Kérjük Önöket, hogy az Opus Jazz Clubba váltott jegy mellé ne felejtsenek el asztalt foglalni, mert ülőhelyet csak így tudunk biztosítani! Tel: (+36 1) 216 7894.
Helyszín
Budapest Music CenterBudapest, 1093, Mátyás u. 8.
Ne használj papírt, ha nem szükséges! Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be. Köszönjük!
Vélemények
Írj véleményt