Juhász Árpád két filmjében a Mekong folyótól a Maláj-félszigetig számol be úti élményeiről.

Az első alkalommal vetítendő filmek:
A négyezer Buddha barlangja
A laoszi diadalívtől a maláj tornyokig Juhász Árpád, a televízióból ismert geológus, fél évszázadon át járta Ázsiát, a Boszporusztól az indonéz szigetvilágig. Különböző szerepkörökben utazott: volt barlangászcsoport vagy hegymászó expedíció tagja, kutató geológus, idegenvezető, helyenként előadásokat is tartott Magyarországról.

Írásaiból és az általa készített remek fotókból kiderül, milyen hihetetlenül színes is ennek a kontinensnek a természeti környezete, népessége, vallása, kultúrája. Szinte mindegyik országban talált valami különlegeset. Bali szigetén például egy olyan erdei települést, ahol a majmok együtt élnek a helyi lakosokkal, sőt a növényevő denevérek itt háziállatok. A Jáva szigeti Borobodurban az ázsiai Pompeit tanulmányozhatta, ahol a buddhista domborműveket egy vulkáni kitörés hamuja takarta be védőburokkal. Számára a kambodzsai Ta Prom A Dzsungel könyve gyermekkori vízióját jelenítette meg, ahol úgy fonják be az óriás fák gyökerei a romokat, mint a Laokoón-szoborcsoportban a kígyó az emberi testeket. Laoszban a hajnali szürkületben figyelte, amint a hívők egy-egy marék rizst adományoztak a buddhista szerzeteseknek. Csónakkal járta be Vietnamban a Mekong-folyó deltáját. Az indiai Sikkimben az tett rá nagy hatást, miként lobognak a fagyos szélben az imazászlók, közel 5000 méter magasságban, miközben az első napsugarak megvilágították a Kancsendzönga csúcsát. A mongol pusztában jurtaközpontokban tartott előadást Magyarországról. Ezekre - mint a westernfilmekben - lóháton érkeztek a pásztorok, akik főleg az iránt érdeklődtek, milyen vadállatok élnek hazánkban, azokra hogyan vadásznak. Törökországban gumicsónakkal sodródott egy föld alatti folyón, ahol időnként barlangásztársaival csak úgy tudott tovább haladni, ha függőleges kürtőkön fel-felvonszolták, majd újra a mélybe eresztették a csónakot. Óriási élmény volt, amikor az Arab-tenger partján, éjszakai sötétben leste a partra kivánszorgó tengeri teknősöket, amelyek mély gödröt ástak a homokba, abba rejtve közel száz tojásukat. A szerző, lévén geológus, természetesen a Himalája, a Turkesztáni-hegylánc, valamint a Kaukázus magas régióit zárta elsősorban a szívébe. De nem csak esztétikai örömöt talált a jég által formált csúcsokban, tudatosan is figyelte, vajon miként változik egy-egy gleccser hossza az évtizedek során.