Az előadás múltat és jelent egymás mellé állítva kérdéseket vet fel, válaszok után kutat: múltunk mennyire befolyásolja jelenünket?
A Baltazár Színház vendégjátéka Sorsunk meg van írva. Fejezetei örömben és bánatban bővelkednek. A sorok között azonban szabadon olvashatunk – rajtunk múlik. Sokszor megijedünk, becsukjuk a szemünket, mert amit ott látunk, nagyon fáj. Ez egyúttal a tisztánlátás pillanata: szembenézés önmagunkkal. Pont úgy, mint abban a különleges étteremben, ahol a nap egy órájában történettel vagy dallal lehet fizetni az ételért. Élhetünk annak lehetőségével is, hogy régen cipelt lelki terhektől szabaduljunk meg.
Ez a kedvezményes időszak a BOLDOG ÓRA. Az előadás múltat és jelent egymás mellé állítva kérdéseket vet fel, válaszok után kutat: múltunk mennyire befolyásolja jelenünket? A régen elkövetett bűneinket hogyan tudjuk ma jóvátenni? Hogyan tudunk, bátran felvállalva sorsunkat, szabadon és boldogan élni?

Szereposztás
| Klára, előző életében Lívia | Varga Klári |
| Vándor | Erdős Balázs |
| Koldus | Vörös Ferenc |
| Pincérnő | Keresztes Anna |
| Légionárius | Müller Péter Sziámi |
| Papnő | Kecskés Karina |
| Anya | Kudari Réka |
| Rendőr | Kozma Bognár Sándor |
| Karmafoltozó | Medetz Attila |
| Szerelem-boszorkány | Rafael Erzsébet |
| Oroszlán | Fehér Dániel |
| Farkas | Szilvásy Márton |
| Zenész | Darvas Ferenc |
Stáblista
| Rendező | Elek Dóra |
| Író | Vörös István |
| Zeneszerző | Darvas Ferenc |
| Koreográfia | Vass Lajos |
| Díszlet | Preisich Anikó |
| Jelmez | Kiss Gabriella |
| Fénytervező | Bánki Gabi |
| Hang | Szabó Ferenc |
Helyszín
Csiky Gergely Színház
Kaposvár, 7400, Rákóczi tér
Kaposvár, 7400, Rákóczi tér
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!