A Bérczi Zsófia vezette Élőkép Színház főként a vizuális színház műfajában hoz létre előadásokat. E műfajban a mű szöveges cselekmény helyett látvány alapú dramaturgia szerint építkezik.
„Az egész teremtett világ egy labda. Az ATYA játszik vele.
Ráüt, de csak azért, hogy örömében visszatérjen.
MINDEN ENNEK MÁSA: ÉGITESTEK – ATOMOK.”
(Az angyal válaszol) „A Fénygolyók koncepciója 2013 őszén alakult ki, amikor a jeruzsálemi School of Visual Theater-ben voltam vendéghallgató. Absztrakcióra törekedtem, hiszen az elvont egyszerű formák teret engednek az alkotó és a néző szabad képzeletének. Hamar rátaláltam a gömb formára, mely a jelenetek közös nevezője lett.
Az előadásban Az angyal válaszol c. könyvből hangoznak el részletek. E misztikus szövegeknek Izrael külön jelentőséget adott, hiszen a könyvben a második világháború embertelensége közepette kap három zsidó fiatal válaszokat a kérdéseire. Az „angyal” által képviselt és megfogalmazott metafizikus minőségek és a látvány absztrakciója mentén az előadás fókuszában életünk láthatón túli struktúrája áll.
Koncepcionálisan is fontos az űr kérdése: a valami semmivé és a semmi valamivé tétele, az ismert megkérdőjelezése, az ismeretlen megismerése és az elfogadhatatlan átlényegítése.”
(Bérczi Zsófia) A Bérczi Zsófia vezette Élőkép Színház főként a vizuális színház műfajában hoz létre előadásokat. E műfajban a mű szöveges cselekmény helyett látvány alapú dramaturgia szerint építkezik, és az életre keltett látványelemeké a főszerep – mely esetenként lehet maga az ember is. A formailag és tartalmilag újszerű látásmód kifejeződése, a képzelet feltárása, átélhetősége, illetve ennek átadása iránti vágy által vezérelt ÉLŐKÉP alkotói világa a vizuális kommunikáció és a színház metszetében helyezkedik el. Munkáiban a kép, képzet és képzelet szerves egységet alkot installációval, előadóművészettel. Az angyal: Ramona Srah, Bérczi Zsófia
Az ember: Hrotkó Heléna, Varga Heni
Zene: Gerzson János
Fénylő kellékek és rádióvezérlés:Tankó Barnabás
Üvegmunkák: Pataki Attila
Tervező, rendező: Bérczi Zsófia Felhasznált irodalom: Az angyal válaszol (lejegyezte: Mallasz Gitta) és Jalaladdin Rumi: Az atomok verse Külön köszönet a jeruzsálemi School of Visual Theater tanárainak – Amit Drori-nak, Guy Gutmannak, Ruth Wieder Magannak, Haim Abramsky-nak …
Kooprodukciós partner: Bethlen Téri Színház, SÍN Kulturális Központ

Helyszín
Bethlen Téri Színház
Budapest, 1071, Bethlen tér 3.
Budapest, 1071, Bethlen tér 3.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!