A Hagyományok Háza és a Nemzeti Táncszínház gálája a költészet napján.
A mívesen lüktető mozdulat és a versbe szőtt gondolat nemcsak zenei, hanem érzelmi-értelmi tartalma révén is könnyedén összesimul, összeillik. Bár sokan úgy tartják, hogy ott kezdődik a tánc, ahol a szó elnémul, azért sejtjük, érezzük, hogy némely vers legbensőbb tartományait mégiscsak tánccal fejezhetjük ki leghívebben. Emellett a tánc és a vers örökös kísérlete az önmagán túllépni, a végtelent megragadni és kifejezni vágyó embernek – ezért is választottuk József Attila sorait címként. A magyar költészet napi gálaesten szeretettel látjuk mindazokat, akik a mozdulatköltemények és énekelt versek játékosan elgondolkodtató, felemelő hangulatára vágynak. Szerkesztő-rendező: Orza Călin Közreműködők: Sebő-együttes Duna Művészegyüttes Magyar Nemzeti Táncegyüttes (volt Honvéd Táncszínház) Bihari János Táncegyüttes Cédrus Táncegyüttes

Helyszín
Nemzeti Táncszínház
Budapest, 1011, Corvin tér 8.
Budapest, 1011, Corvin tér 8.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!