Töltjük rögvest!
 
 
  Válassz jegyeket
  Add meg az adataid
  Fizess online
JAZZY LIVE: HARCSA VERONIKA - GYÉMÁNT BÁLINT
Budapest Music Center - Opus Jazz Club

Erre az előadásra ma nincsenek félárú jegyeink, nézd meg az aktuális darabokat a Főoldalon!

  Leírás
Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszékén voltak osztálytársak. Egyikük Brüsszelben, másikuk Oslóban tanult tovább, mégis egymás legfontosabb zenésztársai lettek.

Együttműködésükhöz eddig két Fonogram-díj, öt lemez és számtalan fontos koncert kötődik. Kezdetben az énekesnő kvartettjében és a Bin-Jip nevű kísérleti elektronikus projektben zenéltek együtt, duóként két éve dolgoznak aktívan. Közös lemezük, a Lifelover 2013 októberében jelent meg Magyarországon, Nyugat-Európában pedig 2014 márciusában került a boltokba a berlini Traumton Records gondozásában. Az énekesnőnek korábban nagy sikerrel jelentek meg lemezei Japánban, így természetesen a Lifelover is kiadásra került a tokiói Whereabouts Recordnál. A Lifeloveren hallható repertoárt közösen írták, a darabokra egyaránt jellemző a dalszerűség és a kreatív, improvizatív előadásmód. Mindkettejük számára izgalmas kihívást jelentett, hogy a puritán hangszerelés ellenére sokszínűvé, változatossá tegyék az anyagot. Az angol nyelvű, személyes ihletettségű szövegeket a korábbi lemezekhez hasonlóan itt is az énekesnő írta. „Kezdetben Bálinttal csak örömzenélni álltunk ki, ám a színpadon megélt felszabadult kísérletezés hamar kedvet adott egy duóalbum elkészítéséhez. A kettesben folytatott műhelymunka érzékeny egyensúly, olyan szintű ráhangolódást, elmélyülést kíván, amit korábbi zenei munkáim során csak ritkán tapasztalhattam”. - nyilatkozta Harcsa Veronika. „Mindkettőnkön nagyobb a felelősség, mintha teljes zenekarral állnánk a színpadon. Ebben a formációban többféle szerepet is betöltünk, hiszen mindketten szólisták, kísérők, ritmushangszeresek vagyunk egyszerre. Az összetettebb hangzások érdekében Veronika és én is használunk loopert, mely élőben felvett hangminták visszajátszásával gazdagítja a hangképet.” mondta el Gyémánt Bálint. A duó nagy sikerrel mutatta be anyagát idén áprilisban Brémában, Európa legnagyobb éves szakmai vásárán. A jazzahead! keretében megrendezett European Jazz Meetingen egy szakmai zsüri által több száz jelentkezőből kiválasztott 16 európai formáció félórás produkcióit hallhatta a több mint ezer fős látogatottságú vásár közönsége. Alig néhány hete szeptemberben pedig az idén Budapesten, a BMC-ben megrendezett European Jazz Conference 200 főnyi résztvevője bizonyosodott meg a duó kivételes zenei világáról. http://www.harcsaveronika.hu http://gyemantbalint.eu "Kérjük Önöket, hogy az Opus Jazz Clubba váltott jegy mellé ne felejtsenek el asztalt foglalni! Asztalt jeggyel, internetes jegyváltás esetén utalványazonosítóval rendelkező vendégeinknek tudunk foglalni. Közvetlenül koncertkezdés előtt történő jegyvásárlásnál vendégeink a meglévő asztalokat érkezési sorrendben foglalhatják el. Tel: (+36 1) 216 7894."
  Stáblista
Énekesnő 
Harcsa Veronika 
Zenész 
Gyémánt Bálint 
  Jegynyomtatásról
Az emailben kapott jegyet nyomtasd ki, és vidd magaddal papíron. A színházak ugyanis így fogadják el a jegyed érvényesnek, és neked is így a legegyszerűbb és leggyorsabb!

Ha mégsem tudsz nyomtatni, ne aggódj, nem fogsz lemaradni az előadásról, a legtöbb színházunk valamennyire rugalmas ezügyben. Az általad választott színháztól még nem kaptunk pontos információt a jegynyomtatással kapcsolatban, így kérjük, náluk érdeklődj!

Ha esetleg gondod volt a bejutással ebben a színházban, jelezd felénk kérlek a címen!

  Cím
  Hogy tetszett?