NEM TALÁLTÁL ELŐADÁST MA ESTÉRE?

A Balassa Sándor nyolcvanadik születésnapját (is) köszöntő koncert a zeneszerző rendkívül gazdag és változatos életművének második felét reprezentálja a korai kilencvenes évektől egészen napjainkig.

„Még egy csokrot”, op. 122
Két zongoradarab, op. 137
Fantázia zongorára, op. 97
Fantázia hárfára és vonószenekarra, op. 76
IV. vonósnégyes, op. 135 (ősbemutató)
Bölcskei concerto, op. 49 Vigh Andrea (hárfa); Falvai Sándor (zongora); Bánfalvi Zoltán, Matuska Réka, Szecsődi Ferenc, Farkas Erzsébet (hegedű); Fülöp Levente (brácsa); ifj. Bánfalvi Béla, Kőrösi Györgyi (cselló) Új Magyar Kamarazenekar (művészeti vezető: Bánfalvi Béla) Vezényel: Kovács Zoltán A Balassa Sándor nyolcvanadik születésnapját (is) köszöntő koncert a zeneszerző rendkívül gazdag és változatos életművének második felét reprezentálja a korai kilencvenes évektől egészen napjainkig; a közelmúltban befejezett IV. vonósnégyes pedig ősbemutatóként hangzik el. E kompozícióját Balassa 135. opusként vezette be műjegyzékébe, nem ijedve meg Beethoven ugyanezen opusszámú, utolsóként befejezett, az emberi létezés drámáját kozmikussá emelő vonósnégyesének (F-dúr) árnyékától. Az utóbbi években remekmívű és játékossággal mélyen átitatott kamarakompozíciókkal jelentkező zeneszerző darabjaiban – írta egy kritikusa – „van valami lényegi, de a lényegre törés erőszakos retorikája nélkül. Esszenciális, tiszta zenei fogalmazású művek.” Ritkán szerepel a hangversenytermek programján, egy kortárs szerző műveiből összeállított műsorban pedig egészen kivételesnek számít a hárfaconcerto műfaja. „Mindig vonzódtam a hárfa hangjához – vallotta a zeneszerző –, különös, sajátos jelenség ez a zene újabb kori világában. A romantikában és a 20. század elején született művekben a szerzők rátaláltak egy természetes hárfajátékmódra, amely virtuózan, csiszoltan és mégis – a hangszer sajátosságaiból adódóan – magasrendű játszanivalót kínált az előadóknak. Reméltem, hogy egyszer majd én is rátalálok a saját hárfa-hangomra”.