Perényi Miklós és a Budapesti Vonósok. A nagyszerű zenéket kínáló műsort Budapesti Vonósok előadásában hallhatjuk.
Mozart: G-dúr Cassatio, K. 63
Haydn: D-dúr csellóverseny, No 2. Hob.VIIb:2
Beethoven: Esz-dúr szeptett, op. 20 – zenekari változat Perényi Miklós (cselló) Budapesti Vonósok Vezényel: Csaba Péter Haydn, Mozart, Beethoven – megunhatatlan hármas. Klasszikus szerzők, műveik örök értéket képviselnek, letisztultságukkal, természetességükkel, elemi erejükkel, emberi léptékükkel minden korban megszólítják a hallgatót. A három mester közönsége még nem ismerte a „komoly”- és „könnyű” -zene fogalmát, így az olyan szabadtéri szórakoztató zenékben is találunk komoly elemeket, mint amilyen a koncerten megszólaló cassatio a tizenhárom esztendős Mozart tollából. Ahogyan Haydn az Esterházy hercegi udvar számára komponált gordonkaversenye is abból a célból íródott, hogy – ma így neveznénk – tartalmas kikapcsolódást nyújtson hallgatóinak. A többnyire lírai hangvételű, de néhol igencsak nehéz darab annak a művésznek készült, aki később Beethovennel is jó kapcsolatba került, és aki tagja volt például az Eroica-szimfóniát bemutató zenekarnak is – mi most napjaink első számú magyar csellistájával hallhatjuk Haydn remekét. A harmadik bécsi klasszikus szerző eredetileg vonós hangszerekre és fúvósokra készült szeptettje szintén a szórakoztatás jegyében íródott muzsika, nem véletlenül tartozott a szerző legnépszerűbb darabjai közé keletkezése idején. Számos korabeli átirat is készült belőle, az itt hallható azonban jóval későbbi: Arturo Toscanini nevéhez fűződik. A nagyszerű zenéket kínáló műsort a Haydn emlékét Eszterházán évtizedek óta ápoló Budapesti Vonósok előadásában hallhatjuk. A karmester a nemzetközi hírű hegedűművész-karmester, Csaba Péter, a MÁV Szimfonikus Zenekar zeneigazgatója lesz. Rendező: Budapesti Vonósok

Helyszín
Zeneakadémia
Budapest, 1061, Liszt Ferenc tér 8.
Budapest, 1061, Liszt Ferenc tér 8.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!