Versszínház – bemutató előadás
József Attila töredékei Csontos János kiegészítéseivel
Szerkesztő, rendező: Erdélyi György
Tizenöt éve írok költeményt
És most, amikor költő lennék végre
Csak állok itt a vasgyár szegletén
S nincsen szavam a holdvilágos égre.
/József Attila/ Lehet-e teljes a töredékben maradt világ? Ez a kérdés izgatta Csontos Jánost, amikor József Attila iránti hódolatból – olykor persze feleselve is vele – kiegészíti József Attila félbehagyott verseit. Úgy gondolta, hogy életszerű, virtuális találkozás jön létre e generációk alkotta hídon. A ciklus 2005-re, a József Attila centenáriumra készült el. A Kortárs folyóirat bő válogatással ünnepelte a kerek évfordulót. „…68 éve nem írok költeményt” – utal Csontos a jubileumra. A teljes kompozíciót 2008-ban jelentette meg az Éghajlat kiadó Száz év talány címmel, majd a szerző 2011-es Delelő című összegyűjtött kötetében újból napvilágot látott.
Alföldy Jenő a művet úgy jellemezte, hogy az „kísérlet a kegyelmi pillanatra”. Páva Zsolt úgy vélte: „…a töredékek lezáratlanságukkal indítanak el bennünk titokzatos, misztikus gondolatsort, melynek végén talán ott rejlenek a létezés titkai.”
Ebből a különös, két szerzőtől származó, kétfelé mutató anyagból született az ötlet: két hangon megszólaltatni az immár szerves egészet az „…Ím itt a szenvedés belül, ám ott kívül a magyarázat.” nézőpontjából. Ráadásul a két hang igazában négy, hiszen két muzsikus a szöveg horizontális síkjára merőlegesen, a vertikális világba kalauzolja a nézőt-hallgatót a maga egyéni szabad zenei eszközeivel, olyan világot is kimondva, amely a szavakon is jóval túlmutat.
Erdélyi György színművész, aki pályája során hét különböző József Attila előadást szerkesztett, úgy gondolta hogy a teljes töredékekből létrehozza a nyolcadikat is. Az előadást rajta kívül Császár Angela színművész és két kiváló muzsikus: Grencsó István és Miklós Szilveszter segítenek kiteljesíteni. Mindezt annak reményében, hogy a hét fejezetből álló est során a töredékekből is kirajzolódhat a világ egésze. Szerkesztő, rendező: Erdélyi György Előadják: Császár Angela színművész Erdélyi György színművész Grencsó István fúvóshangszerek Miklós Szilveszter ütőhangszerek Az előadás időtartama kb. 70 perc, utána beszélgetésre nyílik lehetőség a közönség és a közreműködők között.

Helyszín
Marczibányi Téri Művelődési Központ
Budapest, 1022, Marczibányi tér 5/a
Budapest, 1022, Marczibányi tér 5/a
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!